Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 4. szám - Istennek adott válasz - Ratzinger, Joseph - Török József (ford.): A hit mai akadályai
62 JOSEPH RATZINGER lezettséget. Ennek nyomán az ember szükségszerűen más kapcsolatba kerül saját testével, mint addig volt. Ezt az átalakulást az ember - mondják - felszabadulásként éli meg, nyitottságként az eddig ismeretlen szabadság felé. Testét tulajdonának tekinti, mellyel úgy rendelkezhet, ahogyan szerinte „az élet minősége” érdekében leghasznosabb. A test olyasféle tárggyá válik, amit az ember birtokol, amit használ. Az ember saját testi valóságától többé már nem vár üzenetet arra vonatkozóan, ki is ő valójában, és mit kell tennie; hanem a szerinte ésszerűbb megfontolások, a teljesebb függetlenség és szabadság alapján dönt arról, hogy mit akar tenni a testével. Következésképpen teljesen közömbössé válik, hogy a test hímnemű vagy nőnemű: mert a testiség, s ezen belül a nemiség már nem fejezi ki a „létet”, hiszen „birtoklássá” vált. Bármilyen kísértés vezette is el az embert ehhez a birtokláshoz, ez a radikális változás csak azért vált lehetővé, mert a szexualitás és a termékenység - már nemcsak elméleti, hanem gyakorlati szinten is - bármely pillanatban teljesen szétválasztható egymástól. A fogamzásgátló tabletták tették ezt először lehetővé, s végső formájához a genetikus manipulációval érkezett el. Most már lehet embert „csinálni" laboratóriumban, s az ehhez szükséges „alapanyagok” olyan aktusokból származnak, amelyek nem kötődnek többé semmiféle személyes kapcsolathoz, hanem a megtervezett cél elérése érdekében észérvek alapján jönnek létre. Ott, ahol ezt az irányzatot teljesen elfogadták, a homoszexualitás és a heteroszexualitás, vagy a házasságon belüli és házasságon kívüli nemi kapcsolatok közötti megkülönböztetés teljesen fölöslegessé válik, sőt magától értetődően ugyanaz áll a férfi és nő közötti különbségtételre is. Valójában a férfi és nő közötti alapvető különbséget, másságot fosztják meg minden metafizikai jellegű szimbolikától, és ettől fogva csak hagyományos, túlhaladott sémaként kezelik. Érdekes lenne részleteiben is követni az emberképnek ezt a fejlődését, amely egyre nyíltabban jelentkezik az egyház tanítására sorozatban mondott nemek nyomán. Remélhetőleg ez a következő évek antropológiai kutatásainak egyik témája lesz; s valóban gondosan meg kell vizsgálni, hol vagyunk tanúi a hagyományos nézetek esetenként teljesen jogos helyesbítésének, és ezzel ellentétben hol kezdődik az alapvető, döntő szembefordulás a keresztény emberképpel. Ez a szembefordulás nem enged semmiféle kiegyezést, hanem egyszerűen szembesülünk a hit és az ellenhit közötti alternatívával.
