Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 3. szám - Isten és emberek műve - Scheffczyk, Leo - Erdő Péter (ford.): A bűnbánat szentségének sajátos üdvözítő hatása
A BŰNBÁNAT SZENTSÉGÉNEK SAJÁTSÁGOS ÜDVÖZÍTŐ HATÁSA 71 teológiai megfontolás oldhatja meg: amikor a vezeklő és megváltó Krisztusra való hasonlóságra utal. A hívő egzisztenciája Krisztus egzisztenciájaként új és sajátos veretet kap. Ez a gondolat már átlép a szentség sajátos üdvözítő hatásának utolsó határozmányába, amit végül is személyes szempontból is méltatnunk kell, de egyúttal összekapcsolhatunk a szentség egyházi jelentőségével. 3. A bűnbánat szentségének üdvözítő hatása mint személyes és egyházi esemény A krisztusképiség sajátos központi eszméjéből, amelyet ez a szentség megvalósít, a szentség üdvözítő képességének még egy jellemzője levezethető. Nevezetesen az a vonása, amely így egyetlen más szentségben sincs meg: a legintenzívebben igényli a személy emberi közreműködését. „Keserves keresztség”-ként és „operosa probatio”-ként (fárasztó vizsgálatként) a bűnbánat mindig feltételezte a vezeklő különleges együttműködését. Bizonyos, hogy ez a korai Egyházban rigorista egyoldalúságokhoz vezetett, melyek teológiailag sem voltak minden esetben kifogástalanul megalapozva. Karthágói Ciprián (+258) például a vezeklő cselekedeteinek teljes értékű elégtétel jelleget tulajdonított, és ilyen elvárással élt velük szemben. A „satisfactio”-t a bűn teljes ellenszolgáltatásának tekintette. Végső soron e követelmények mögött újból csak az a megfontolás húzódott meg, hogy mindezt Krisztus művéhez hasonlították. Az ösz- szehasonlítás azonban objektív értelemben nem érthető és nem is valósulhatna meg, ha a vezeklő a szenvedésnek a bűnből forrásozó keserűségét és ínségét nem vállalná magára, hogy ezen a módon dolgozza fel bűnét. Különben a bűn fájdalmas, Krisztus művéhez csatlakozó feldolgozásának eszméje hamarosan olyan vonatkozásban is elmélyült, hogy a látható, külsőséges teljesítményekről áttevődött a súlypont a szívbéli megbánásra és a „metanoia” (mutatio mentis) központi, személyes aktusára. Másrészt viszont a „metanoia”-t soha nem kezelték csak benső és szellemi eseményként. Éppen a jel szerepét betöltő szentségi folyamatban láthatóvá vagy foghatóvá is kellett válnia. Emögött ugyanis az a meggondolás rejlik, hogy az embert, aki a bűnéért felelős személy, komolyan kell venni. Vagyis a
