Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 3. szám - Isten és emberek műve - Guitton, Jean - Török József (ford.): Az imádság
42 JEAN GÜITTON „Az első követelmény - mondottam - megmenteni a kultusz szakrális és misztérium jellegét: ez az, amit numinózusnak lehet nevezni (a latin mimen, »istenség« szó alapján). Ám nem lehet elhanyagolni azt sem, amit luminózusnak nevezhetünk (a lumen, »fény« szó után). Az első esetben a latin nyelv nem akadály: zenéje, tömörsége, költészete révén megőrzi a kultusz szakrális jellegét, még akkor is, ha nem érthető egészen világosan; a latin nyelv ugyanis a nemzetek között a hit egységének jele. Ám a katekézis esetében és főként az elnémított, elhallgattatott egyházakban, ahol a liturgia jelenti a hívek tanításának egyetlen eszközét, az ismeretlen nyelv használatát ki kell küszöbölni, mivel nem lehet világítani homállyal, még akkor sem, ha ez a homály szakrális jellegű. A két irányultságnak meg kell találnia az egyensúlyi állapotot. A liturgia tehát csúcsponttá (culmen) válik, ahonnan az Egyház élete forrásozik. Kétezerkétszáz zsinati atya megegyezett abban, hogy e két út-irá- nyultság egyesüljön és a püspöki karok ellenőrzése alatt erőfeszítések történjenek a Szentségre és Igére alapozott liturgia kiművelésére, amely legyen érthetőbb, erőteljesebben alkotó jellegű, élettelibb. Nem oly módon, hogy a liturgia mágikus cselekménnyé vagy színházi látványossággá alacsonyodjék; hanem ezzel ellenkezően, a liturgia fölemelkedjék a megváltó megtestesülés, a kiárasztott-közölt isteni élet misztériumához, hogy a szentmise áldozata a kegyelmeket alkalmazza és folytonosan szétárassza” (Jean Guitton: Regards sur le Concile, p. 54-55. Desclée de Brouwer). Húsz évvel később, újra olvasva ezt a szöveget, megvizsgálom a zsinat utáni liturgia által a kultuszba bevezetett módosítások hordere- jét és utóéletét. A látszat alapján és a hívek tömegeinek szemében a változások jelentősek. Amint valamennyi forradalom esetében történik, a változások előbb a nyelvet érintik. Ettől fogva nem mernek arról beszélni, amit évszázadok óta „miseáldozat” névvel illettek. A használat által leginkább szentesített szavakat hirtelen másokkal helyettesítették. így nem beszélnek többé oltárról, hanem asztalról, nem beszélnek többé kehelyről, hanem pohárról, nem beszélnek többé ostyáról, hanem kenyérről. És főként nem beszélnek többé áldozatról, hanem oszto- zásról. Márpedig egy íratlan törvény, amit senki nem változtathat meg (a marxisták éppúgy elismerik, mint a keresztények), azt kívánja, hogy
