Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 1. szám - Isten és ember szenvedése - Langen, Thomas - Győrffy Andrea (ford.): A kozmosz szenvedése
40 THOMAS LANGEN gigantikus valóságot gondolatával átfogja és szeretetével igazolja, és ugyanakkor a végtelent, minden dolog végtelen forrását felismerje, akkor úgy tűnik, mintha az értelem és a szeretet alatti síkon semminek sem lenne jelentősége és értéke. Akkor csak az ember felismerése és szeretete igazolja a kozmosz létét, ez által fejeződik ki, mint egész és ezáltal kapja megszentelését. Bizonyos szemszögből nézve ez úgy hat, mint őrült, nárcisztikus egoizmus, amely annak a ténynek a felismeréséből fakad, hogy mi az óriási kozmoszt saját reflexiónkból kiindulva szemléljük, s azért tévesen ítéljük meg. így a mi gondolatunk jelöli ki a kozmosz súlypontját és értelmét, nemcsak lélektanilag, hanem ontológiailag is. Ha viszont abból indulunk ki, amit a hit Jézus Krisztus megtestesülésében, kereszthalálában és feltámadásában meglát, akkor a Krisztus-központú szemlélet biztonságot nyújt az emberi élet valóságára. Mit olvashatunk ki ebből a krisztológiai történeti eseményből a kozmoszra vonatkozólag? Pál apostol ezt világosan látta. A kozmikus erők hatalmas felvonulása az embernek, mint „nemes féregnek” a sóhajtozását és kínlódását szolgálja. Az embert szolgálja, hogy gondolkozzék, ismerjen és szeressen. Ez a legvégső csoda és kivédendő pont minden igyekezet számára, hogy a szenvedés értelmét felfedezzük. Amíg abban a gondolatban gyönyörködünk, hogy mi vagyunk a „legnagyobbak", egy másik szempontot is figyelembe kell vennünk: törődhet Isten egyáltalán minden egyénnel ebben a majdnem hat milliárdot kitevő emberi közösségben? Nem elég az, ha csak a magát tragikus módon fenntartó egészet látja? Számon tarthat mindenegyes atomot, amelyből az egész felépül? Az egész emberiség szempontjából az egyes személy és annak szenvedése elenyésző csekélység: mindenkinek a magánügye. A józan ész valamit mégis megmond arról, hogy mindenegyes emberélet értékes: összefoglal egy családi, törzsi történetet, amely visszamegy a teremtés idejéig, s ebből az egybetartozó családból jelentős egyéniségek termelődtek ki, akik pótolhatatlan perspektívákat nyitottak meg az egész kozmoszban. A keresztény ontológia és antropológia határozottan állítja a szellem egyedülálló képességét arra vonatkozólag, hogy az őt hordozó anyagvilágnak föléje tud emelkedni és tudja azt értelmezni. Természetesen egy állatnak is megvan a maga egyéni világképe, de nem
