Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 1. szám - Isten és ember szenvedése - Langen, Thomas - Győrffy Andrea (ford.): A kozmosz szenvedése
A KOZMOSZ SZENVEDÉSE 35 szükségszerűen véges és benne a szenvedés - legalább fizikai formájában - elkerülhetetlen? Miért engedte meg, hogy a szenvedés rettenetes formái - amelyek például az emberi gonoszság miatt jelennek meg - eléktelenítsék az ő művét?A teremtés Isten tökéletességéből ered, s abban benne van a teremtmények keletkezésének és pusztulásának valósága, továbbá az a zűrzavar, amely a szabadsággal való visszaélés eredménye. Egyszerűen szólva: Miért nem igazodik itt minden Istenhez, a Teremtőhöz? Mit adhat a teremtmény még az isteni tökéletességhez? Ezek a kérdések lényünkből fakadnak. De meg kell látni azt is, hogy az ember ezekkel kifejezi követelődzését: meg akarja fejteni Isten rejtett titkát és szeretetének belső motívumait. A hívő ember számára a tények ezek: A teremtés Isten műve, annak eredményei előttünk vannak, azokat mindenki láthatja, s mi magunk vagyunk ennek a teremtésnek a befejező koronája. Isten teremtő tette szabad cselekvés, amely szeretetből fakad, nem az öntökéletesedés szükségszerűségéből, mint egyes filozófusok gondolják. A hitből tudjuk, hogy a tökéletes Istennek nincs szüksége semmilyen kiegészülésre. Az pedig hiábavaló erőlködés, hogy Isten szándékának és tettének belső rugóit kiderítsük. A szentek másként gondolkoznak. Igyekeznek behatolni Isten szeretetének titkába, amely átfogja a teremtést és irányítja a történelmet az üdvösség felé. Különösképpen elmélkednek a megváltó szeretetről, hiszen az minden szenvedést magára vett, amely a gonoszság bármilyen formájában keletkezett, s ebből táplálkozik reményünk. A szenvedés tehát nem olyan téma, amely elől futni kellene. A hagyomány bőven őriz ilyen teológiai elmélkedéseket. Természetesen a hit ellene mond annak a felfogásnak, hogy a teremtés hozzájárulna a Teremtő kiteljesedéséhez. Az ő szabad tette egészen a teremmény javát szolgálja, de szeretete felülmúlja értelmünk képességeit: „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte” (Jn 3,16). Ha emberi világunkban keresünk valamit, ami kulcsot adhat a szenvedés értelmezéséhez, két tapasztalásra hivatkozhatunk, amelyek némi világosságot nyújtanak. Ezek: saját alkotó tevékenységünk és a gyermekek iránt való szeretet. Az alkotásban „belülről” érezzük a létrehozás örömét. Ebben meglátjuk a kristályosodási pontot, amely köré sok más mozzanat és elem csoportosul, amelyek eddig nem
