Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 1. szám - Isten és ember szenvedése - Langen, Thomas - Győrffy Andrea (ford.): A kozmosz szenvedése
36 THOMAS LANGEM voltak kapcsolatban vele. Amennyiben pedig ezek beletartoznak egy összetett rendbe, mutatják, hogy valami több jött létre, mint ami eddig volt, s az előző feltételek és mozzanatok új értéket kapnak. Az egyes elemek önállósága korlátozódik, de értékük több lesz, mert egy nagyobb valóság részei lettek. De az a tapasztalás, hogy tetteink révén az egész teremtés bontakozik, a művész számára szembesülést jelent az előre adott határokkal, amelyeken belül műve létrejött. Radikálisan űj teremtésre ugyanis, ahol maga az anyag is keletkeznék, nem képes. De az a tudat, hogy ez a cselekvés mindenek ellenére értelmes és beilleszkedik a dinamikus struktúrákba s ott tovább fejlődik, mindez közel visz bennünket ahhoz az örömhöz, amelyet Isten érzett, amikor az értelmes energiák hullámát elindította, s az a kozmoszban alakot öltött. Amikor mi a közös emberi kreativitás aktusát megtapasztaljuk, magunk is átéljük, hogy a lét megosztásra, közlésre irányul. Szent Tamás ezt a jelenséget úgy fejezte ki, hogy bonum est diffusiuum sui - a jó közölni akarja magát. Akik nem tudnak megnyugtató értelmet adni életünknek, még azokban is felmerül a vágy, hogy gyermekük legyen. (Bár nem mindenki követi ezt az utat: a hedonista önzésen túl a nyugati kultúra kihalásának lényegi oka a kétkedéstől átitatott krízisben van: szüljünk gyermeket ebben az értelmetlen világban?) Viszont ha nem is tudják miért, mégis szeretni fogják az új teremtményt attól az órától kezdve, ahogy világra jött és belépett a szülők életébe. Nemcsak azért örülnek neki, mert vigasztalást és támogatást várnak tőle, hanem minden körülmények között a legjobb sorsot kívánják neki még akkor is, ha nem tudják, hogy gyermeküknek igazán mi válik javára. Bár a szenvedés és a gyermekek bizonytalan sorsának gondolata a szülőket néha lehangolja, de még a leghevesebb ateisták is úgy érzik, hogy jó, ami megvalósult, megérte a fáradságot. Ez nem érvelés, hanem tény. Ilyen gondolatokon keresztül közelítjük meg Isten szeretetét teremtményei iránt. Természetesen nagy a különbség a mi szeretetünk és Isten szeretete között. Mi nem szerethetjük gyermekeinket, mielőtt megszületnek. Isten azonban eleve ismer és szeret mindent, s előre látja mindenkinek az útját. Tudja, hogy annak a szenvedésnek is van értelme, amely minket borzalommal tölt el. Gyermekeinkre vonatkozó ismereteink nagyon korlátozottak, mégis, ha sikerül személyiségük titkát felfogni, szeretjük őket önmagukért is, és nemcsak azért, mert
