Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 4. szám - Idő és öröklét Ura - D´Agostino, Francesco - Erdő Péter (ford.) - Szilvásy László (ford.): Az igazságosság, individualizmus és szolidaritás között
56 FRANCESCO D'AGOSTINO Kelsen végül is ragyogó elmével kidolgozta a hobbes-i alapelveket, amelyek a legnagyobb hatékonysággal foglalják össze a modernitás szellemét a jogi-politikai területen. Auctoritas, non oerítas facit legem, és ebből a lehető legszélsőségesebb véleményt vonja le, igen formalisztikusan megszemélyesítve a törvényhozó auctorítas-át. A hatalmat, méghozzá a legfőbb hatalmat nem az birtokolja, aki a jó közösség érdekében a törvényeket hozza, hanem aki rendelkezik a szankcionáló erővel, annak társadalmi monopóliumával. „Ritkán fejtették ki a jog koncepcióját nyers erőként nagyobb sikerrel és tökéletesebb koherenciával akár önmagában, akár természetének elmagyarázásában és a normák üres formáinak beteljesítésében”.2 A kelsenianizmus mint jogelméleti modell válságát már sokan és régóta jelezték. Az összes jogteoretikus immár általánosan alátámasztja, hogy az igazságosság értékeit a kelsenianizmusba újra integrálni kell. Egy normatív rendszer hatékonysága megkívánja, hogy a normák címzettjei abból megismerjék kötelező erejét; ám nem lehetséges garantálni egy normatív rendszer kötelező erejét (főleg ilyen, végtelenül összetett társadalomban) a kényszer puszta ismételgetése révén. Kelsen hibája nem az, hogy ragaszkodik a jogi norma szankcionáló karakteréhez, hanem hogy indokolatlanul megsemmisít minden kapcsolatot az igazságosság és a szankció között. Azonban nem lehetséges a jogban szankcióról beszélni, ha nem feltételezzük a vádlott teljes felelősségét az elkövetett bűnnel kapcsolatosan, és a büntetés kiszabásának egybevágását az elkövetett vétekkel; összefoglalva: ha nem feltételezzük az igazságosságot. Az igazságtalan szankció nemcsak a lelkiismerettel áll szemben, hanem magának a jognak a szerkezetével is, mert az önkény logikáját iktatja be a jogi tapasztalatba. Amennyiben igazságtalan, a szankció meg van fosztva az objektiven értékelhető mértéktől (mert nem az elkövetett jogtalanság súlyosságához van méretezve), meg van fosztva egyik céljától: a bűnös végső reszociali- zációjától (mivel, amennyiben ártatlan, vagy legalábbis másként bűnös, mint ami a büntetésből, melyet kiszabtak rá, kitetszik, ezt érvül fogja felhasználni saját antiszociális magatartásának kitágítására), és meg van fosztva a megfélemlítő és megelőző hatékonyságától is 2 Capograssi, Impressioni su Kelsen tradotto, in Riuista trimestrale di diritto puíblico, 1952, 788 o.