Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 1. szám - Isten és ember szenvedése - Haag, Ernst - Gál Ferenc (ford.): A szenvedés értelme az Ószövetségben
A SZENVEDÉS ÉRTELME AZ ÓSZÖVETSÉGBEN 29 tartásától. Jób panasza kihívás Isten számára, ezért a könyvnek válaszolnia kell rá. Jóbnak és barátainak fejtegetései a szerző szerint nem egyeztethetők össze a hagyományos Jahve-hittel, ezért csak Isten befejező beszéde adja meg a választ. A barátok azt hangsúlyozzák, hogy az ember minden bűne maga után vonja Isten büntetését, s a bűnös csak úgy nyerhet újra áldást, ha a megpróbáltatások súlya alatt bűnbánatot tart. Ezzel tehát a visszafizetésről, a megtorlásról szóló hagyományos tételt mondják ki. Ez volt a fogságból hazatérő zsidók felfogása. De Jób esetében ezt nem lehetett a szenvedő igazra alkalmazni. A megtorlás elvével az emberi gondolkodás az igazságosságról való isteni kinyilatkoztatást hozzá akarta szabni az értelem belátásához. Mindehhez hozzájárult az is, hogy a szenvedő ártatlanok számára ez szinte gúnynak számítottt. Ám nem tudtak szabadulni attól a felfogástól, hogy a szenvedés csak Isten büntetése lehet, mégpedig a személyes bűnök miatt. Nem lehet tehát csodálni, ha Jób válasza az, hogy hevesen bírálja barátai érzéketlenségét. Magára a témára pedig keserűen megjegyzi, hogy ő a világban a barátai által kifejtett isteni igazságosság helyett inkább csak az ártatlanok rettenetes szenvedését látja. Ezért joggal gondol arra, hogy Isten igazságossága majd az idők végén nyilatkozik meg, amikor nem mint bíró, hanem mint szabadító jelenik meg. De Jóbnak ez a meggyőződése nem lehet hiteles válasz a panaszkodó ember számára. Jób ugyan a teljes bizonyossággal beszélő barátai helyett mindig a személyes Istenre figyel, akiben nemcsak szenvedésének okát, hanem reményének biztosítékát is látja, de megreked ott, hogy Isten igazságosságát csak a földi ítélet és szabadulás egymásutániságában képzeli el. Isten végső válasza az, hogy először kiigazítja Jóbnak és barátainak véleményét, és főleg az igazság kinyilatkoztatására vonatkozó egyoldalú felfogásukat. Isten a viharból szól, és ennek különleges jelentése van (38,1 kk.), mert a Szentírás stílusában Istennek a viharral, földrengéssel, mennydörgéssel kapcsolatos megjelenése abszolút uralmának jele akar lenni, ami a végső időkben egészen megvalósul a teremtett világban. De egyúttal utalás Jób átkára is a könyv elején (3. fej.), amikor a világot a sötétség, a zavar hordozójának mondta. Természetesen itt a Jahve-hit különleges sajátosságáról van szó. Arról, ami a vízözön történetében is kiviláglik, hogy Isten ezt a bűnnel és szenve-
