Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1995 / 4. szám - Idő és öröklét Ura - Lambrecht, Jan - Bolberitz Pál (ford.): Krisztus uralma

24 JAN LAMBRECHT ellenséges hatalmat, amely az üdvösséget akadályozza. (Jtolsó ellen­ség lesz a halál, s a feltámasztásban azt is legyőzi, s akkor az ő győzelme életet jelent mindenki számára, aki hozzá tartozik. A máso­dik részben pedig azt mutattuk ki, hogy Krisztus királyi hatalma mintegy folytatódik a hívő keresztényekben. Ő semmit sem tesz az emberek bevonása nélkül. Krisztus és követői állandóan harcban állnak a halállal, hiszen a halál a bűn eszköze. A küzdelem vallási és erkölcsi: a hívektől teljes odaadást követel. Végül a harmadik részben arról szóltunk, hogy az apostol milyen kapcsolatban tudja magát Krisztussal. Tőle ered a küldetés és jelenlétének tudata ad erőt az igehirdetésre. Amellett az apostolok szenvedése folytatja Krisztus áldo­zatát, s ugyanakkor Krisztus élete is megnyilvánul rajtuk. Így válik ő az élet királyává. A páli szövegek tehát új horizontot nyitnak meg előttünk. Az idegennek látszó hittétel, hogy Krisztus örökké uralkodik, saját életünk részévé válik. Az apostol egyúttal felhívja a keresztényeket, hogy buzgólkodjanak Krisztus királyi hatalmának érvényesülésében s ez legyen életük tartalma. Fordította: Bolberitz Pál

Next

/
Oldalképek
Tartalom