Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 1. szám - Isten és ember szenvedése - Haag, Ernst - Gál Ferenc (ford.): A szenvedés értelme az Ószövetségben
24 ERNST HAAG géből (pásztorkodás - földművelés), azután munkájuk sikerélményéből ered. Kain zsenge áldozatát Isten elutasítja, Ábelét elfogadja. A termés zsengéjének feláldozása és annak elfogadása ebben az elbeszélésben annak a sikernek vagy sikertelenségnek a jele, amelyet az ember teljesítményétől függetlenül, mintegy végzetszerűen megél. A konfliktus kifejlődésében az a jelentős mozzanat, hogy Kain nem viseli el a vélt egyenlőtlenséget. Az irigység, a féltékenység és a gyűlölet fogékonnyá teszik őt a gonoszság hatalmának elfogadására, és végül is testvérének megölésére késztetik. A kígyóval folytatott párbeszédben a hazugság vezette az embert, hogy fellázadjon Isten ellen, itt az embertársi viszonyt az erőszak zavarja meg. Az erőszakkal a bűnös ember maga akar érvényesülni, ami valójában az élet lerombolásához vezeti. Az erőszakos tetthez kétféle szenvedés kapcsolódik. Egyik oldalon áll Ábel mindazok helyett, akik a gyűlölködő elnyomás és a véres üldözés áldozatai, s akik az erőszakos cselekményekben, a háborúkban elvesztik életüket. A másik oldalon áll Kain, akit Isten átka kiűz embertársai köréből, s önmarcangoló egyedüllétre ítél. Bűn és büntetés a vízözön képében. Ez az elbeszélés azt írja le, hogy Isten átka, amely az ember bűne miatt az egész földet érte, hogyan érezteti hatását a természetben (Tér 6,1-8.22). Az emberiség elszaporodásával növekszik a gonoszság, és Isten megbánja, hogy embert teremtett. Isten bánata ebben az összefüggésben annak kifejezése, hogy az ősbűn az embert egészen hatalmában tartja, aki a teremtés célját látszólag meghiúsítja. De Isten fájdalma azt is jelzi, hogy ő bensőleg kötődik teremtéséhez. Ezen a beállítottságán a vízözön csapása sem változtat, amelyet Isten mint a föld megátkozá- sának következményét az emberiségre rámér. Mert bár az ember „ifjúságától kezdve hajlik a bűnre”, Isten mégsem akarja a világot megsemmisíteni (8,21). Az elbeszélés ezzel világossá teszi, hogy az emberiség további megmaradása nem magától értetődő dolog, mintha a teremtéssel eleve adva lenne, hanem Isten kegyelmi ajándéka, mind az egyes ember, mind a világ számára. Ebben a világban tehát az egész teremtésre ránehezedik a bűn és a szenvedés feszültsége. Két dologra kell itt figyelni. Ellentétben azzal, hogy a föld termőerejének megátkozása a bűnbeesés után az ember kárára történik, a vízözönben a teremtés szenved az ember bűne miatt
