Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 1. szám - Isten és ember szenvedése - Henrici, Peter - Gál Ferenc (ford.): A szenvedés mint feladat
A SZENVEDÉS MINT FELADAT 19 ért is: „A természet majd felszabadul a múlandóság szolgai állapotából Isten fiainak dicsőséges szabadságára” (Róm 8,21). Ez a közösségi felelősség nem a buddhizmus részvéte, nem is valamilyen általános jóakarat a teremtményekre vonatkozólag, amelyeket igyekszünk bevonni saját szenvedés-mentességünkbe. A keresztény hívő számára a megváltás egészen más: mint keresztények mi is az új, a szenvedéstől mentes teremtés reményteljes várásában élünk (Jel 21,4). A szenvedéstől mentesség az egyénre úgy vár, mint az új teremtés tagjára, ellentétben pl. a buddhizmussal, ahol az önmegváltásban bizakodnak, mégpedig úgy, hogy az egyén kiszakítja magát a világ kötöttségéből, kioltja vágyait, kívánságait, s ezzel más lényeknek a megváltását is elősegíti. A keresztény ember tudja, hogy Isten átláthatatlan tervei szerint ebben az életben nem mentes a szenvedéstől. De azt is tudja, hogy Jézus feltámadása és saját megke- resztelkedése után már most megkezdődik az új teremtés, amelynek egyetlen törvénye a szeretet. Ezért ebben a világban nem nézheti tétlenül a szenvedést, hogy majd csak a túlvilágon vigasztalódjék. Teljes odaadással kell a szenvedést enyhíteni, ahol és amikor lehetőség van rá. Ezt abban a hitben tesszük, hogy a szeretet a hit folyománya (Gál 5,6), s ezen a hiten keresztül hozzájárulunk az új teremtés kialakulásához. A hit feladata. A keresztény ember számára a szenvedés problémája igazában a hit feladata: a múltba tekintve hinni, hogy a szenvedés nem csak elkerülhetetlen és érthetetlen tény, hanem a bűn következménye. Továbbá a jövőbe nézve hinni kell, hogy Isten az új teremtésben a szenvedést teljesen és végérvényesen le fogja győzni. A jelenbe nézve pedig hinni kell, hogy Jézus Krisztusban az isteni személy magára vette szenvedésünket, s ezzel annak pozitív értéket és értelmet adott. A leghihetetlenebb dolog, amit elgondolhatunk: az, hogy Isten maga ad értelmet a szenvedésnek. A hitnek azonban éppen ez által kell erősödnie, és csak ez által válik létünk megvilágosító fényévé. Mivel a szenvedés isteni felmagasztalásának ténye annyira hihetetlen, azért azt csak fokozatosan lehetett az üdvtörténetben kinyilatkoztatni. Az Ószövetség eleinte a szenvedést még egészen emberi jelenségnek veszi, a bűnös tettek büntetésének. De csakhamar jelentkezik a kérdés: mi van azzal a bűnössel, aki egész életén át jól érzi magát, az
