Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 3. szám - Hiszem a test feltámadását - Batut, Jean-Pierre - Török József (ford.): Feltámadás, cölibátus, nemiség
16 JEAN-PIERRE BATÜT A nő a feltámadás szolgálója Amikor Isten a teremtményt megszólítja, akkor a teremtmény önmagát megismeri úgy, mint akihez Isten beszél. A Jézust követő nők magatartása ebből a szempontból rendkívül sokatmondó: hallgatják az Igét, miközben a férfiak lelkesednek, hogy hozzá csatlakozzanak, amikor hívja őket: „Jöjjetek, én emberhalásszá teszlek titeket”. A különbség még nyilvánvalóbb a szenvedés idején. A férfiak teljesen összezavarodnak, amikor látják, hogy mesterüket keresztre feszítik; ők ugyanis inkább a cselekvés, mintsem a létezés mezején állnak. Mit lehet ezután tenni? Ez nem a nők kérdése. Az asszonyok jelen vannak akkor is, amikor a férfiak már távoztak. Késnek és várnak, mialatt meg lehet kérdezni, a férfiak szakítottak-e időt arra valaha is, hogy várjanak és nézzenek. Mivel a nőt a sacrumhoz, a szenthez bensőségesebb kapcsolatfűzi, számára kísértésként jelentkezhet, hogy ő közvetítse a szentség állapotát a férfi személye számára (ő szakralizálja a férfit), legyen az akár pap, akár a férje. Ezzel ellenkezőleg, a nőnek az a feladat jutott osztályrészül, hogy ismerje el a megjelenítés szent kötelességét a férfi részéről, anélkül, hogy a férfi személyét szakralizálná. Siénai Szent Katalin világosan különbséget tett a pápa, mint „Krisztus helytartója” és kora bűnökkel, gyöngeségekkel teli egyházi hierarchiája között. Abban a tiszteletben, amelyet a fölszentelt szolgák iránt tanúsít, nyoma sincs bármiféle bálványimádásnak. Ugyanakkor él benne a mélységes meggyőződés, hogy a tisztátalan kezekből is az isteni kegyelem kincseit kapják a hívők. Bernanos falusi plébános szerint ez az „üres kezek csodája”. Ameddig a papság a férfiak hivatása marad (és a Katolikus Egyházban nem is lehet másként!), addig lehetetlen, hogy Isten eszközét az emberek összecseréljék magával Istennel. A nőnél, ezzel ellenkezőleg, a papi feladatkör könnyen eltolódik a mágia irányában. Krisztus korában a pogány kultuszoknál gyakran szerepeltek papnők; ami ékesen bizonyítja, hogy Jézus Krisztus kizárólagossága, amikor az új papságra csak férfiakat választott, nem korának társadalmi előítéletei iránt tett engedmény volt. Jézus, hűségesen Izrael hagyományához, határozottan megkülönbözteti a papság, a papi tisztség gyakorlását a kozmikus szakralitásban történő részvételtől. Ez utóbbi azokat a termékenységi kultuszokat jellemzi, amelyek keretében a nők
