Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 2. szám - Istenről beszélünk - Kasper, Walter - Bolberitz Pál (ford.): Posztmodern dogmatika? (hozzászólás egy amerikai teológiai vitához)
POSZTMODERN DOGMATIKA? 65 beállítottságához, amely P. Tillich szerint mindnyájunk ügye. A tanbeli kijelentések ebben a modellben utalnak az emberi szubjektivitás tapasztalataira. Lindbeck számára nem reális, sőt mitológiai feltételezés, hogy ezek a tapasztalások keresztényeknél, buddhistáknál, ateistáknál, stb. egyetemesen ugyanazok, bár kifelé különböző módon, sőt ellentétesen nyilvánulnak meg. Számára ez a tétel a modernség terméke, tipikusan Descartes-i álláspont, amely elsiklik a különböző funkciók felett, amelyek benne vannak az egyes vallások jelképrendszerében. Ezért Lindbeck előnyben részesít egy harmadik paradigmát, amelyet „kultúrnyelvészetinek”, illetőleg „szabályozó megközelítésnek” vagy szabályelméletnek mond. Ezek kapcsolódnak a már nem egészen új antropológiai, szociológiai, nyelvészeti és vallástudományi elméletekhez, amelyek szerint a vallások szabály-, illetve jelkép-rendszerek, s egy határozott közösségi létformát magyaráznak. Itt Lindbeck utal Wittgenstein „nyelvjátékelméletére” is, amely szerint a nyelv értelmét a használat határozza meg. A nyelv nem egy előzetes tapasztalást fejez ki, hanem inkább megfordítva: a nyelv teszi lehetővé a tapasztalást és bizonyos módon azt létre is hozza. A nyelv valamilyen „a priori” adottság, keret vagy eszköz, amely az életet és a gondolkodást irányítja. így a dogmáknak és a teológiai kifejezéseknek sincs kifejező jelentésük, hanem inkább szabályozó és alakító szerepük. Létrehozzák azt a valóságot, amelyről szólnak. Lindbeck a belső és a külső szónak ezt az átértelmezését igyekszik teológiailag is megalapozni. (Jtal Pál apostol kifejezésére: „a hit hallásból ered”, azután Ireneusztól és Tertulliánusztól idézi a „hit szabályát”, a regula [ideit, a reformációból pedig a sola scriptura elvét, vagyis hogy az igehirdetésen belül a Szentírás érvényes, amely önmagát igazolja. Még fontosabb neki, hogy kimutassa modelljének hatékonyságát a vallási párbeszédre, továbbá a szentháromsági, krisztológiai és mariológiai dogmák értelmezésére. A vizsgálódás folyamán azonban egyre világosabban megmutatkozik, hogy Lindbeck számára az igazi probléma nem a tapasztalati kifejező modell, hanem a hagyományos kijelentő modell igazságtartalma. Ezért külön tárgyalja a vallás és az igazság viszonyát. Kitart a dogmák belső rendszeri és szövegi értelménél, vagyis hogy a dogmák elsődlegesen nem egy előző objektív vagy szubjektív másik valóságra
