Communio, 1994 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1994 / 3. szám - Isten irgalmassága - Corecco, Eugenio - Erdő Péter (ford.): Az egyházfegyelmi szabályok értéke az üdvösség szempontjából (a latin egyház hagyománya)
AZ EGYHÁZFEGYELMI SZABÁLYOK ÉRTÉKE... 71 ember az örök törvényt annak ontológiai kisugárzása révén ismeri meg, amit a saját értelmes természetében fedez fel. Értelmes természetének alapvető hajlamait magyarázva az ember megfogalmazza a természetes törvényt. Ebből a természetes törvényből, a helyes gyakorlati észből (recta ratio practica), melynek segítségével az ember részesül az isteni lényegben, származik az emberi törvény. Ebből az következik, hogy az olyan emberi törvény, mely a természetes törvénnyel ellentétes, ellenkezik az örök törvénnyel is és elveszti minden kötelező erejét: már nem számít törvénynek, mert „corruptio legis”-szé (a törvény megromlásává) vált, és így kívül került a jog szféráján. Az az abszolút szigor, amellyel Szent Tamás metafizikailag rögzíti az emberi törvény ontológiai egységét, mind a természetes, mind az örök törvénnyel, arra készteti a szerzőt, hogy határozottan hangsúlyozza a korábbi keresztény gondolkodás egyik alapvető elvét: azt, hogy az emberi normák, ha igazságosak, nem csupán az ember külső tetteit szabályozzák, hanem az alattvalókat a „fórum conscientiae” síkján (lelkiismeretben) is kötelezik. Ez az elv egyben - bár megkülönböztetésük fenntartásával - a jog és az erkölcs egységét is eredményezi. cd. Az isteni törvény problémája Szent Tamás erős racionalista hajlama a maga inkább metafizikai, mint teológiai távlatában világosan megmutatkozik az örök törvényről szóló fejtegetésében is. Az örök törvényről úgy szól, mintha az a természetes törvényhez hasonlóan csupán azért lenne a világ kormányzására rendelve, hogy a világot természetes célja felé irányítsa. És csakugyan, a „lex aeterna, naturális, humana” (örök, természetes, emberi törvény) tamási trilógiájában nincs hely a „lex divina Veteris et Növi Testamenti” (az Ó- és Újszövetség isteni törvénye) számára, vagyis a kinyilatkoztatott isteni törvény részére, melynek feladata, hogy az embert természetfeletti céljára vezesse. Az isteni törvényről a „doctor angelicus” (angyali doktor)egyszerű- en azt mondja, hogy az magasabb módon részesedik az örök törvényből (l-ll u. 91, a. 5). Ez akadályozza meg Szent Tamást abban, hogy - bár akkor már több, mint egy évszázad telt el a Decretum Gratianae kiadásától - rendszerébe a kánonjogot is beépítse, melynek legfőbb eredete sem a természetes törvény, sem az örök törvény, hanem a „lex divina”, vagyis a kinyilatkoztatott pozitív isteni jog.
