Communio, 1994 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1994 / 2. szám - Európa lelkisége - Pannenberg, Wolfhart - Győrffy Andrea (ford.): Az egyházak és az európai egység
AZ EGYHÁZAK ÉS AZ EURÓPAI EGYSÉG 55 tottsága és küldetéstudata. Ennek a szekularizált kiváltságtudatnak a középkorban talán a franciák és a németek vitája volt az alapja, hogy melyikük igazi örököse Nagy Károly birodalmának. Később a franciák a Német-Római Császárság ideológiai beállítottságával szemben hangoztatták, hogy nekik van igazi küldetésük a kereszténységen belül. Hasonló hangokat hallattak a XVI. századi angolok a spanyolokkal szemben. Milton így dicsőítette Cromwell forradalmát, s az amerikai szabadságharc vezetői ószövetségi képeket alkalmaztak mozgalmukra. A kiválasztottság és a küldetés szekularizált eszméinek összeütközése elferdítette az európai nacionalizmus történetét egészen az 1. világháborúig és azon túl is. A jugoszláviai események intő például szolgálhatnak. Az egyházaknak azt kell hangsúlyozni, hogy az európai kultúrtörténetnek keresztény forrásai vannak, s ezeket kell az egységnél érvényesíteni. Az ilyen tanúságtételt a keresztény egyházak csak együtt adhatják, mert csak úgy lesz hitelképes. Hirdetni kell, hogy az ökumenikus egység döntő követelmény. Kétségtelen, hogy Nyugat-Európa keresztény eredetét elsősorban a katolikus Egyház képviseli, bár a protestantizmus igényt tart arra, hogy közelebb áll a kezdeti valósághoz, mint a középkori Egyház. Viszont az is igaz, hogy a kezdettel való intézményes és liturgikus kapcsolatot a katolikus Egyház őrzi. A protestantizmus úgy indult, mint igazi reformáció, megújulás, amely az eredeti keresztény hitet akarta tükrözni, s főleg a szabadság eszméjével lett az európai kultúra tényezője, amivel valóban sok impulzust adott neki. Ezt elmondhatjuk a lelkiismereti szabadságról, az egyéni emberi jogokról és bizonyos mértékben a modern demokrácia alapeszméitől. Igaz, hogy Locke szabadságfogalma jobban hasonlít a sztoikusokéhoz, mint Lutheréhoz, de azért Locke tanítása nem egy elképzelt aranykorról szól, ahol az emberek mind egyformák voltak, hanem ő saját korának emberi együttélését akarta a szabadság jegyében felvázolni. John Milton már előbb sokkal inkább a reformáció szabadságfogalmából táplálkozott és Hegel is a keresztény hitből vezette le a szabadságeszmét, mégpedig a reformáció felfogásában, amely szerint az ember közvetlenül Isten előtt áll, mint az ő teremtménye és képmása. Az a kötelék, amely a modern szabadságeszmét a reformációval összeköti, kétségkívül törékeny és összetett, de azért nagy volt a hatása a mai napig. Amikor fennáll a veszély, hogy egy egészen evilági
