Communio, 1994 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1994 / 2. szám - Európa lelkisége - Pannenberg, Wolfhart - Győrffy Andrea (ford.): Az egyházak és az európai egység
AZ EGYHÁZAK ÉS AZ EURÓPAI EGYSÉG 51 egymással, de legtöbbször szövetséges volt, ami nem utolsósorban arra vezethető vissza, hogy a görög-római kultúra örökségét a kereszténység fogadta be, s az európai kultúrtörténet folyamán gondoskodott annak elevenségéről és szakaszonkénti megújulásáról. Megállapítható, hogy a modern európai kultúra bizonyos fokig elszakadt örökségének két gyökerétől. A görög-római művészet és irodalom elveszítette eddig betöltött feladatkörét, nem nyújtja a klasszikus modellt, amelyet az utána következő időkben utánoztak és tovább fejlesztettek. Ám ha ezeket a modelleket nem is utánozzák, azok tovább hatnak, mint a fejlődésre vonatkozó ítéletalkotás támpontjai, mind a művészek teremtő szellemiségében, mind pedig műveik értékelésében. Ami pedig a keresztény vallást illeti, az is sok vonatkozásban elveszítette alakító hatását a kulturális tudat kifejezési formáira. Korunkban még tudatunk morális normáira gyakorolt hatása is csökken, hogy az emberek valóságos magatartásáról ne is beszéljünk. Mégis nagyon nehéz lenne a mai európai kultúrát keresztény háttere, a keresztény örökség nélkül elképzelni. Akik más kultur- környezetből látogatnak Európába ezt a tényt világosabban érzik, mint az európaiak. Az egyesülő Európa látszögében azonban a kulturális élet keresztény gyökere és háttere nagyobb nyomatékot kellene, hogy kapjon, mivel a kereszténység egyike azon kevés tényezőknek, amelyek az európai kultúra egységének tudatát megalapozták. A pluralizmus önmagában nem magyarázza meg a kultúra egységének elemeit, ezért azokat éppen a nemzeti kultúrák keresztény gyökereiben kell keresni. Az egyházak jelen voltak az európai történelem tragikus konfliktusaiban is. Ebben az összefüggésben gondolhatunk a nyugati kereszténység középkori történetére, esetleg néhány olyan helyzetre, amikor az egyházpolitika élesztette a szembenállást egyes nemzetek között, vagy kihasználta azt. Még rosszabb volt a keleti és a nyugati kereszténység elidegenedése, amely ha nem is egészen, de részben összefüggött Róma hatalmi politikájával, nemcsak a XI. században, hanem még inkább a XV.-ben. A keleti kereszténység ugyanis a török harcok idején élte át legnagyobb krízisét. Az ilyen események azonban tovább élnek. Ma is megvan hatásuk a keleti egyházaknak Rómával és a nyugati kereszténységgel fennálló kapcsolataikra. A történelemben gyökerező bizalmatlanságot méginkább erősítették a nyugati politiká-
