Communio, 1993 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1993 / 1. szám - Az ember és az örök élet - Balthasar, Hans Urs von - Török József (ford.): Programunk: Communio
8 HANS (JRS VON BALTHASAR végpontja, mint a totális közösség lehetősége. Vagy az evolúciós kommunizmus, mely az előre mutató remény zsidó pátoszától inspirálva a totális közösség felé tart, mint tökéletes eredménye az önmagát megvalósító világnak és emberiségnek. Látni lehet: a közösség csak az első esetben valóságosan adott és jelenlévő princípium. A második esetben a kommunizmus, minden sikertelen erőlködése ellenére, eszme marad, és az elérkezését kikényszeríteni akaró eszközök nem felelnek meg a pozitív humanizmus részéről megkövetelt spontaneitásnak. Az Apostolok Cselekedetei leírja az első keresztények önkéntes kommunizmusát: „A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt” (ApCsel 4,32). Ez a mondat mély visszhangra talált az egyházatyák teológiájában, egészen a skolasztikáig. A szerzetesrendek egymást követő alapításai folytonosan az első keresztények által megélt, valóságos közösség jelenbe-állításaként jelentkeztek. Ez a mondat lényegileg egy bizonyos lelkiállapotot fejez ki. Mert ha a személyes tulajdonról is van szó, amelyet senki sem tekint és használ magántulajdonként, lehetséges, hogy Szent Lukács - hangsúlyozandó a Szentlélek cselekvő jelenlétét v- ezt a lelkiállapotot eszményítve írta le, úgy, mint a megvalósulás pillanatában lévőt. Ugyanakkor megszorítással is élt Lukács, amikor Ananiás és Szafira történetét elmondta (5,11). Az Egyház története élesen megmutatja a tátongó szakadékot, ami a keresztények számára átadott valós közösségi princípiumot (Krisztus teste és vére, melyeket Isten a vele való igazi közösség kegyelmeként és mint a másikkal fenntartott teljes közösségi élet princípiumaként ad az egyetlen Szendétekben) elválasztja a keresztények kínos ügyetlenségétől, miszerint képtelenek egyességben élni ezzel a „Testtel” és ezzel a „Lélekkel”. Ebben a szakadékban találja meg a maga teológiai helyét a kommunizmus, jóllehet az eszközök, melyekkel megkísérli megvalósítani a közösséget, soha nem felelhetnek meg ennek az eredet-helynek. Miért? Azért, mert az Isten által előre megalapozott közösség Jézus Krisztus kegyes lehajlásán, alázatán, szegénységén, lényege szerelmes kiáradásán nyugszik; ugyanakkor az a közösség, melyet emberi kézzel kell megalkotni, soha nem tudná magát elfogadtatni (ha ugyan képes tenne rá egyáltalán) a kényszerítés igénybe vétele nélkül. A kommunizmus jószándékú elképzelései közül néhánynak megvan a maga helye a
