Communio, 1993 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1993 / 1. szám - Az ember és az örök élet - Balthasar, Hans Urs von - Török József (ford.): Programunk: Communio
PROGRAMUNK: COMMÜNIO 9 kereszténység egyetemes hivatásában, de eszközei ellentétben állnak a kereszténységével, mert a közösség princípiumának aktuális irrealitását tételezik föl. Bonhoeffer Lutherre emlékeztető antitéziseiben leírta a két közösségi terv kibékíthetetlen karakterét, olyan Szent Pál-i kategóriákat használva, mint „pneumatikus” (a Szentlélek mint a szeretet záloga Krisztusban) és „pszichikus” (vagyis az, ami az emberi lélek természetes készségeiből, erőiből és ösztöneiből származik). „A másik szolgálatának sugárzó szeretete, az agapé a lelki közösségben létezik. A pszichikus közösségben megbúvik a homályos, ösztönös szeretet, ami egyszerre jóságos és kegyetlen, az erosz. Az előbbinél található a testvérnek történő alázatos alárendelődés, ez utóbbinál a testvér egyszerre alázatos és gőgös alávetése saját maga vágyainak. Ott minden hatalom, erő, tisztesség visszaszármazik a Szentiélekre; itt, a személyes karakter hatalmi és befolyási zónái kifejezetten keresettek és műveltek. Ott a testvérek iránti, prepszichologikus és premetodolo- gikus, naív szeretet uralkodik; itt az analízis és a pszichologikus konstrukció dominál. Ott a másik alázatos és ártatlan szolgálata, itt a másik számító és strukturáló manipulálása” (Gemeinschaft, p. 22. köv.). Katolikusként hozzátehetjük, hogy számos „metodikus” és „pszichologikus” elemet lehet fölvállalni a keresztény közösség szolgálatában. Ám az emberi eszközök szükséges használatával szemben új probléma vetődik föl. Mi, keresztények, nem törekedhetünk e közösség megteremtésére: Isten nekünk azt már előre megadta Jézus Krisztusban és a „szívünkben kiáradt” Szentlélek által. Minden, egyesülést célzó akarat föltételez egy előre megalapított egységet, amely nem tőlünk magunktól származik, sem nem az emberek egymás közötti természetes egyesüléséből, hanem Istentől, aki bennünket gyermekeivé és Fiában társörökösökké tett. Mi nem tudjuk befolyásolni az egységet, amely nekünk adatott. Ez az egység Istentől jön, benne valósul meg és mi nem rendelkezünk Isten fölött. Azt, hogy mi magunk, az isteni közösség ajándékának a középpontjában mindig az O rendelkezésére álljunk, újra meg újra, állandóan megtapasztaljuk az O ítéletében (krísis). Melyik ember nyitott Isten szeretetére és ezáltal a felebarát igazi szeretetére? Talán egy bizonyos pontig ezt nyomon követhetjük, de utána az ismérvek bennünket cserben hagynak. Egyedül Isten lesz ennek megítélője. És mert nekünk nem szabad ítélkeznünk, hanem
