Communio, 1993 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1993 / 4. szám - Isten neve - Balter, Lucjan - Erdő Péter (ford.): Jézus, az irgalmasság mestere

50 LÜCJAN BALTER De megláttatja a következő nemzedékekkel is Jézust, mint Isten eleven Kinyilatkoztatását. „Az apostolok - állapítja meg a II. Vatikáni Zsinat - püspököket hagytak hátra utódaikul és nekik adták át saját tanítói helyüket, hogy az Evangélium az Egyházban mindig sértetlenül és elevenen megma­radjon. Ez a szenthagyomány, valamint az ó- és újszövetségi Szentírás mintegy az a tükör, amelyben a földön a vándorló Egyház szemléli Istent, akitől mindent kap" (Dei Verbum 7). Más szóval, Krisztus mint Isten élő Kinyilatkoztatása mindig jelen van Egyházában (vö. Sacro- sanctum Concilium 7): ő maga beszél, ő az, aki minden pillanatban megszentel és megment. Krisztus tevékenysége és cselekedetei A II. Vatikáni Zsinatnak az isteni kinyilatkoztatásról szóló állításaiból az következik, hogy Isten kinyilatkoztató szava és tettei között igen szoros kapcsolat van: a szavak magyarázzák a tettek és jelek értelmét, a tettek viszont megvilágítják és megerősítik a szavak igazságát. Ám a kinyilatkoztatásról szólva a Zsinat Isten műveit és tetteit hangsúlyozza és világosan kiemeli, hogy Jézus Krisztus ennek a kinyilatkoztatásnak a teljessége és a csúcspontja. Benne, mint II. János Pál pápa megál­lapítja, Szent Pál gondolatmenetét követve (Róm 1,20)3, Isten látha­tatlan tökéletességei, vagyis örök ereje és isteni mivolta szellemileg szemlélhetők. Mindezen tökéletességek közül, melyeket Jézus „meg­testesített”, az első helyen - szinte teljes biztonsággal mondhatjuk - az irgalom jelenik meg, aszerint, amit II. János Pál pápa is habozás nélkül kimondott enciklikájában: „bizonyos értelemben ő maga az irgalom” (DM 2). Éppen ő az, „aki magában hordozza az irgalom legteljesebb kinyilatkoztatását, azét a szeretetét, mely erősebb a halálnál, erősebb a bűnnél és minden rossznál, azét a szeretetét, mely felemeli az embert mélységes zuhanásaiból és megszabadítja a legnagyobb fe­nyegetésektől” (DM 15). Aki tehát Krisztusra tekint, lehetetlen, hogy ne lássa rajta az irgalmat; annak számára pedig, „aki azt benne 3 II. János Pál, Enc. Dives in misericordia 2. A továbbiakban: DM.

Next

/
Oldalképek
Tartalom