Communio, 1993 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1993 / 4. szám - Isten neve - Rouiller, Grégoire - Erdő Péter (ford.): Élet az Ő nevében
ÉLET AZ Ő NEVÉBEN 29 ma is. Az „ige”fogalma, és ennek következtében az „igazság” fogalma kitüntetett helyet foglal el benne.- Az olvasó hamar felfogja, hogy a szabadságnak ez az Igéje megsze- mélyesül. Az Igazság lényegileg úgy kerül bemutatásra, mint személy, a Fiú személye, aki kinyilatkoztatja az Atyát és az ő üdvözítő akaratát.- János elbeszélői erőfeszítése így elsősorban arra irányul, hogy „megnevezze” - tehát kinyilatkoztassa - azt, aki az Igazság, hogy így kifejezhesse a hívő elfogadás válaszát, amely az életre vezet. Vörös fonal kapcsolja össze a megnevezés stratégiájának egyes elemeit: János azt állítja, hogy az Ige testté lett; aztán pontosítja ezt, megjegyezve, hogy ez a test egy názáreti férfié; ennek az embernek a talánya aztán az általa művelt jelek és kimondott szavai útján egyre inkább megvilágosodik; a címek egész litániáját alkalmazzák rá; ezek közül egyesek messiási jellegűek és bibliai eredetűek (Krisztus, Úr, Fiú, Emberfia, Király, Jegyes), mások élő metaforák (Kapu, Pásztor, Szőlőtő), végül némelyikük elvontabb és teológiaibb jellegű (Út, Igazság, Elet, Feltámadás és a híres „Én vagyok”).- A kinyilatkoztatásnak és a megvilágításnak ez a törekvése a kimondhatatlan, áttörhetetlen határába ütközik. Milyen „Név” fejezhetné ki kimerítően az Atya küldöttjének misztériumát? Néhány Jézusra vonatkozó megnyilatkozás egyszerre árulja el a lehető legpontosabb kifejezés vágyát és a kellő kifejezés lehetetlenségét. így értelmezhetjük Péter felkiáltását: „Te vagy az Isten Szentje” (6,69). Tudjuk, hogy az Ószövetség számára Isten a Szent a szó legigazibb értelmében, a Másik, az élet és a jelenlét végső tűzhelye, amelyből minden fakad, és amelyre minden vonatkozik (beleértve az Istenre alkalmazott többi címeket is). Péter ajkán ez a jelző ugyaneffelé a transzcendencia felé vezet minket. Jézus mindenek előtt az, akit az Atya „megszentelt”, aki teljesen közli az ő Szentségét. Az „Isten Szentje” birtokos szerkezet az Istenhez való tartozást, a határtalan közösséget fejezi ki. Helyesen állapítja meg Xavier Léon-Dufour kommentárjában (189. old): „Az Isten Szentje megszólítás jelentősen felülhaladja a „Messiás” nevet, és eléri a Simon-Péter által megvallott „Isten Fia” név (Mt 16,16) értékét”, így ez a hitvallás rövid, de teljes, nyitott a Végtelen, a Kimondhatatlan felé. Jézust úgy ismeri el, mint azt, Akiben a Másik és a Szeretet személyes és kimeríthetetlen módon kifejeződik. Az „Én Clram, én Istenem” felkiáltással Tamás szintén a határokat fejezi ki.
