Communio, 1993 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1993 / 1. szám - Az ember és az örök élet - Balthasar, Hans Urs von - Török József (ford.): Programunk: Communio
PROGRAMUNK: COMMUNIO 15 okokból) az ortodoxiával? És nem hanyagoljuk el a párbeszédet ugyanakkor, mintha nem is léteznének, a Rómával egyesült egyházakkal? Jóllehet a nyugati egyház emberei a felelősek azokért a változtatásokért, melyeket nekik Róma megparancsolt. Keresztények között is vannak genocídiumok. A párbeszéd a protestánsokkal és anglikánokkal nem tud pozitív módon kezdődni, csak a Krisztussal való közösség belsejében, azzal a bizonyossággal, hogy mi nem rendelkezünk magunkkal, hanem hagyni kell, hogy ez a közösség megragadjon bennünket. Annak, aki ezt a legmélyebb, legrealistább és legkövetelőbb módon megérti, annak van legtöbb esélye arra, hogy a párbeszédekben igaza lesz; ő lesz képes leginkább túljutni a felületes érveken és a részleges szempontokon, hogy egyetemesebb látásmódra tegyen szert. Nem az egyházak közötti egységet barkácsolva fogunk ezzel a mélységgel találkozni, hanem fölismervén a communio követelményeit. Ezt a közösséget, mint ajándékot Isten előre adja, szerető hozzánk-hajlásában. Az átmenet a nem keresztényekhez és Krisztus ellenségeihez fokozatosan történik, mert a világot átjárják a kereszténység hatásai. Szükséges még arról megbizonyosodni, hogy: Krisztus ellenségei nem küzdenek-e karikatúrák ellen, melyeknek többé nincs közük a keresztény igazsághoz, sőt, azt talán teljesen elleplezik; nem keresik-e néha inkább, hogy lényegi foglalatosságokat megszerezzenek, amelyek a keresztényeket illetnék, s amelyeket azok elhanyagoltak? A legkülső határon azok találhatók, akik szívesen maradnak kívül, az „aposzta- ták”, akikkel szemben a kezdetek Egyháza bennünket gyakran és kifejezetten figyelmeztetett. Az Egyház ezt csak átmeneti hatállyal teszi, mert még a legmegátalkodottabb tagadó szíve is megpuhulhat, a magányos ember érezni kezdi a halál hidegét, és titokban keresni kezdi egy kéz segítségét. Az, hogy valaki megtagadja a közösséget, még nem jelenti azt, hogy az utolsó pillanatban is biztosan elveti. Ha ő el is hagyja a közösséget, még nem válik magára hagyatottá. A keresztény ember, aki számára a közösség a csatlakozás jele, az Úrra bízza magát, és az (Jr őt el nem hagyja. Közösségben kell maradni mindazokkal, akik ismerik Istent vagy az istenit vagy az abszolutumot, és azokkal is, akik úgy gondolják, hogy nem tudják elfogadni sem egyiket, sem másikat. Itt a határok nagyon bizonytalanok. Gondoljunk a buddhizmusra. A keresztény
