Communio, 1993 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1993 / 1. szám - Az ember és az örök élet - Balthasar, Hans Urs von - Török József (ford.): Programunk: Communio
14 HANS GRS VON BALTHASAR mindig visszafordul az arra hajlamosak ellen). Nem beszélünk a kapitalizmus és kommunizmus közötti feszültségről, amelyről már annyi szó esett, hanem a zsidók és pogányok közötti szembenállásról, amely be nem vallott, de döntő módon irányította a világ történelmét egészen mostanáig és most inkább irányítja, mint valaha (vö. a szerző: Dans l’engagement de Dieu, Paris 1973 c. könyvét). Itt a legfelső igenről vagy nemről van szó: a keresztények azt mondják, hogy az alapvető kiengesztelődés már megadatott nekünk, most be kell fogadni és meg kell élni. Ez a kiengesztelődés még nincs itt, mondják a zsidók, minden erővel afelé kell fordulni, ami eljövendő. Ez az igen vagy nem mint metsző kard vonul végig az evangéliumokon. Itt van legyőzötten, nem a párbeszédekben, hanem a néma Bárányban, akit keresztre feszítettek népéért és azért is, hogy „Isten szétszórt fiait összegyűjtse” (Jn 11,52). Péter, aki őt megtagadta, az Úr javára lemond az ítélkezésről és szolidaritást vállal a zsidókkal: „Tudom testvérek, hogy tudatlanságból cselekedtetek, amint elöljáróitok is” (ApCsel 3,17). Ezért hagy esélyt a zsidók jövőbe vetett, örök, emlékezetet meghaladó reménységének. Mi, keresztények, veletek, zsidókkal együtt várjuk a Messiás megérkezését - visszatértét (ApCsel 3,20-26). Maga, Pál, a „törvénytől” az „Evangéliumhoz” térése ellenére, ami az emberi tevékenységet illeti, a farizeusok közül származó farizeus marad és a főtanács elé „a holtak föltámadásába vetett remény miatt” (ApCsel 23,6) kell állnia. Tudja, mit jelent Izrael választottsága és a Zsinagógának meg az Egyháznak kölcsönösen engedni kell (Róm 11). A párbeszéd segíthet elviselni és csökkenteni a feszültséget a keresztények között, de egyedül a közösség tudna ennek véget vetni. Először is föl kell idézni a feszültséget a keleti és nyugati egyházak között, jóllehet közöttük létezik a communio in sacris, közösség a szentségekben, ami alapvető egyetértés jele. Ez a közösség valóban jelen van a - katolikus vagy protestáns típusú - nyugati teológia szellemében, a vitákban és a tervekben? Ez a nyugati teológia nem távolodik inkább egyre gyorsabban a kezdetek tiszteletreméltó Egyházától - kivéve egyeseket, mint Louis Bouyer és M.-J. Le Guillou - a hagyomány, a liturgia, az egyházi szolgálat értelmezése területén, mintha a kezdetek Egyháza a nemzetek párbeszédében elhanyagolható szerepet játszott volna, és bizonyára csak megvetői előítéletében volt jelen? Nem folytatunk előszeretettel párbeszédet (talán politikai
