Communio, 1993 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1993 / 1. szám - Az ember és az örök élet - Balthasar, Hans Urs von - Török József (ford.): Programunk: Communio

12

HANS CI RS VON BALTHASAR

hogy Isten az embert a saját képmására teremtette, továbbá meghívta az ő természetéből történő részesedésre (2Pt 1,3).

2. ) Attól a ténytől, hogy Isten mindenkinek odaadta önmagát, fölvéve a teljes emberi természetet Jézus Krisztusban, minden ember megmentéséért. Ő ezt előre látta (lTim 2,4), hogy megmentse azt, ami elveszett (lKor 4,20), hogy kiengesztelje az egész világot Krisztusban (2Kor 5,18 köv.), hogy a keresztre feszítettben ledöntse azokat a falakat, amelyek bennünket elválasztottak (Ef 2,12 köv.). Őbenne, a föltámadottban Isten meg akarta semmisíteni a hiúság, a halál és a holtak abszolút magányának határait, azért, hogy mindannyiunkat befogadjon a végleges, örök életbe (lKor 15,22).

3. ) Attól a ténytől, hogy az utolsó vacsorán Jézus Krisztus megosztotta velünk testét és ilymódon megalapozta a közösséget. Nem mágikus, hanem szentségi és objektív módon azok közösségét, akik részt vettek ezen az étkezésen. Olyan közösség ez, ami által részesedünk Jézus Krisztus isteni természetéből és az egymás közötti közösségből (lKor 10,16 köv.). Őbenne másokért valami olyasmit tudunk tenni, ami túlhaladja emberi lehetőségeinket - abban a mértékben, amilyen mértékben részesültünk Krisztus szenvedéséből, aki maga szenvedett Egyházáért és benne minden emberért (Kol 1,24) -, ha részesülünk az CJrunkkal közös sorsból. Vele élünk és szenvedünk, feszíttetünk keresztre és halunk meg, vele vagyunk eltemetve, az élet benne adatott meg nekünk, vele dicsőülünk meg és örököljük a mennyek országát, ahol vele fogunk uralkodni. Minden embernek előre fölajánlott sorsközösség ez, és egyedül ez igazolja a különbséget az Egyház és a világ között.

4. ) Innen, ebből az objektív és szakramentális térségből kell, hogy megszülessen, a folytonosság föloldása nékül, a közösség a Szendétekben. A közösség, bár alapjai öröktől fogva Istenben vannak, mégsem szorítja ki az emberi szabadságot. Ellenkezőleg, azt önmagában előre megengedi. (Itt van a mariológia helye, és ez az, ami végső elemzésként minden, mágiával kapcsolatos gyanút eloszlat.) A közösségi szeltem, amiből részesültünk, sem nem egyedül „objektív lélek” (Hegel), sem nem az idők végére ígért telek, hanem a mi szabad lelkünket átjáró abszolút Létek (Róm 5,5; 8,8 köv.; 15,26 köv.; Gál 4,6 köv.), melynek vágyakozásai bennünk olyan végtelenné lesznek, mint Istenben. „Minden a tiétek” olyan mértékben, ahogyan Krisztushoz tartoztok, aki pedig az Atyáé (lKor 3,21). A Lélek az, aki Krisztus