Circulares litterae dioecesanae anno 1948.
XI.
1948. XI. 123. 5843. tránsok nevelése. Az előző körlevelemben a hitoktatással kapcsolatban kértem Tisztelendő Testvéreimet arra, hogy sokat foglalkozzanak a ministránsokkal. Az alábbiakban a váci egyházmegyei A. C. titkár összeállításában közlöm azokat a szempontokat és módszereket, amelyeket fontosaknak és megvaló- síthatóknak tartok elsősorban az általános iskolába járó ministránsok nevelésében. A középiskolás ifjúság az itt előadottaknál még többet is tehet. 1. Alapvető szempontok. Sohasem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a ministránsok csoportja: kegyelmi életet élő fiúk közössége. Egyéb keretek híján most az a veszedelem fenyeget, hogy válogatás nélkül, hirtelen minden fiút ministránsnak tekintünk. Üj keretet kell keresnünk, de nem szabad pillanatnyi látszat-eredményekért a ministránsoktól elvárt és megkövetelt kívánalmak leszállításával vagy átmeneti felfüggesztésével ezt a kegyelmi közösséget lazítanunk. Három alapvető gondolatunk lehet a ministránsokkal való foglalkozásban: aj A kegyelmi élet. Ha a szentmise értékét megsejtetjük a fiúkkal, abból önként fakad a ministráció megbecsülése. Kitüntetésnek tekintik majd, ha ministrálhat- nak és természetesnek találják, ha a többinél, az átlagnál különb és jobb magaviseletű fiúkat választunk ki erre a kitüntető szolgálatra. A szentmise megbecsülése a kegyelmi életben, gyakorlati téren a gyakori szentáldozásban jut kifejezésre. Arra kell törekednünk, hogy a fiúk áldozzanak azon a szentmisén, amelyen ministralnak. Ha még nem érettek a mindennapi szentáldozásra, akkor csak egyszer-kétszer minis- tráljának hetenként, hogy ezen az elven ne kelljen változtatnunk. bj Az apostolkodás. Az öntudatos kegyelmi élet hatása külön munka és fáradság nélkül is megmutatkozik a fiúk egyéni, de közösségi életében is. A példájukkal való apostolkodáson kívül éppen Jézus sze- retetéért megértik majd, hogy azokért a tásaikért is felelnek, akiknek nem volt olyan gondos édesanyjuk, mint nekik, akik nem jöhetnek gyűlésre, mert a kistestvérükre kell vigyázniok és nem tudnak tanulni délután, mert fát kell szedniük. A gyermek lelki életének alapkövetelményeit (vasárnapi szentmise, lehetőleg heti áldozás) ébrentartják és baráti alapon számon- kérik osztálytársaik vagy kis barátaik körében. Jól szervezve lelkesen kapcsolódnak bele a katolikus sajtó (újságok és füzetkék) terjesztésébe is. Örömmel vállalják a „híradó“ szolgálatot. Ájtatosságaink, lelkigyakorlatainknak, az egyházközség minden megmozdulásának hírvivői és hirdetői. A röpcédulák széthordására is használhatók (ha nincsenek még utcaapostolok). Arra azonban ügyelnünk kell, hogy mindezt ne vigyék túlzásba (erre főképen az életrevalóbb) ának hajlandósága van!) és el ne sikkadjon a kegyelmi élet és a szentmiseszolgálat méltósága! c) A harmadik talán nem is önálló, hanem ebből a kettőből természetesen következő szempont: a papi hivatásra való nevelés. Öntudatos kegyelmi élet, másokért érzett felelősségből fakadó apostoli munka nélkül papi hivatásról beszélni nem lehet, viszont e két tulajdonság olyan érték, amelyből könnyen sarjadhat a papi hivatás csírája. Mégis azt kell mondanunk, hogy a kedvvel ministráló minden kötelességét lelkiismeretesen teljesítő és az irányítások nyomán alakuló és fejlődő fiúkkal a többinél többet és külön is kell foglalkoznunk. Olyan légkört kell számukra teremtenünk, hogy nyugodtan és gátlás nélkül kérdezősködhessenek nálunk, „barátainknak“ érezzék magukat és nemes értelembevéve „otthonosak“ legyenek a templomban. Időnként osszuk meg velük lelkipásztori gondjainkat és avassuk be őket, amennyire fiaI
