Circulares litterae dioecesanae anno 1946. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae

VII.

nyul; tehát a természet ellen vétenek és benső lényegében ocsmány és tisztességtelen dolgot tesznek, akik annak természetes célját és hatását meghiúsítják. A házassági jognak olyan használata, amely ezt a gyermeknemzés természetes hatásától megfosztja, Isten és a természet törvényének megsértése s mindazok, akik ilyesmit tesznek, súlyos bűnt követnek el.“

XII. Pius pápa a fiatal házasokhoz intézett szózatában (1942. márc. 7) igy szól: „A legszerencsétlenebb házasélet az, amelyben az Isten törvényét megsértik, akár csak az egyik a házasfelek közül, akár mindakettő. Ostobák, tudatlanok és szerencsétlenek azok az anyák, akik keseregnek, ha új gyermek simul az ölükbe és táplálékot kér keblük forrásánál! A családi tűzhely boldogságának ellensége minden kesergés az Isten-áldás ellen, amely azt körülveszi és gyarapítja.“

Az Egyház törvénykönyve (c. 1013. §. 1) szerint a házasságnak három célja van és ebből az első és főcél: a gyermek nemzése és nevelése. A házastársak kölcsönös segítése csak második, és az ösztönélet levezetése csak harmadik és utolsó cél.

A vigyázás,

Akik „vigyáznak“, óvakodnak, vagyis a természet rendjével szemben úgy érintkeznek, hogy annak gyümölcse ne legyen, bár semmi bűnös eszközt vagy szert nem is használnak, súlyosan vétkeznek. Lázadókként szembehelyezkednek a Teremtő nyilvánvaló akaratával. Az ilyen kárt tesz házastársa testében, ideg- rendszerében és lelkében; bűnfertőzött családban neveli már meglevő gyermekét; esetleg ördögi „jóakarattal“ tanácsolta másoknak is a vigyázást; megbotránkoztatott kijelentéseivel derék, Isten- és természethű anyákat; elmarasztalható a társadalom kollektiv, a gyengéket lehengerelő bűnében ; a haza iránt tartozó kötelesség megszegésében; a bűnnel letörte önmaga imádságos életét, elidegenedett templomtól, szentmisétől, gyóntatószéktől és áldoztatórácstól, Krisztus Egyházától. Belekeveredett a Szentlélek elleni vakmerő bizakodás bocsánatot nehezen nyerő, borzasztó bűnébe, amikor a terméketlenség mesgyéjén túlra tolta ki a komoly vallásos életet, mintha ezzel a kegyelemmel az Isten épp neki tartoznék és nem éppen a végső penitenciátlanságot reszkírozná meg magának.

Az életírtás.

Ha súlyos bűn az egyszerű vigyázás is és ismételt esetben, bűnbánat híján nem oldozható fel, érthető a kinyilatkoztatott törvényt isteni tekintéllyel hirdető Egyház ugyancsak határozott álláspontja a megfogamzott élet védelmében. Aki csak szándékozik elirtani a megfogamzott életcsírát, ha az elirtás nem is következik be, már súlyos bűnt követ el. Még súlyosabb az eset, ha a bűnös szándék eredménnyel jár. Önmagát közösíti, zárja ki az Egyház közösségéből mindenki azzal, hogy közreműködéssel, rábeszéléssel, pénzzel, szerrel, „segélynyújtással“, vagy bármikép tevőlegesen és helyeslőleg résztvesz a magzatelirtásban, műtétben, művi elvetélésben, abortusban. Aki elteszi, elcsinálja, elhajtja a magzatot, vagy ezt cselekedtek, megszűnik azonnal a cselekedettel katolikus, tehát a katolikus Egyház élő tagja lenni. Az ilyeneket csak maguk a püspökök, vagy ritkán, megbízottaik vehetik vissza az Egyház közösségébe, de csak komoly bűnbánat esetén.

A bűnök bűne ez és a bűnök halmazata: a természet ellen. Isten, a magzat, az anya, a család és haza ellen.

A lelkiismeret nagyon jól tudja, hogy nem számít, mely időben, a fogamzás idején, ahhoz közel, vagy a terhesség késői hónapjaiban történik-e a támadás a magzat ellen. Az Egyház álláspontja szerint nincs különbség az élő mag-21 -