Circulares litterae dioecesanae anno 1938 ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
II.
10 természetfeletti rendben az egész emberiség feje. Ot nem lehet megtagadni örök és ideigvaló életünk veszte nélkül. Aki őt megismerte és benne nem hiszen, elkárhozik, mert nem hisz Isten egyszülött Fia nevében, — mondja a Szentírás.1 De nemcsak az egyénekre végzetes "e hitetlenség, hanem a közületekre és államokra is. Rájuk nézve is Krisztus az út, az igazság, az élet, a világosság,2 tehát ép oly kevéssé nélkülözhetik őt, mint ahogyan nem nélkülözhetjük a természetes világrendben a világosságot és életet. A tapasztalat mutatja, hogy amely fokban őt a népek befogadják, oly fokban emelkednek, és amely fokban őt elhagyják, oly mértékben keletkeznek zavarok és sokasodik a veszély és nyomorúság. Es ha az ő isteni tekintélyének ellenmondás nélkül alávetnék magukat az emberek, ha az ő tanítását maradék nélkül követnék, akkor megszűnnének a szociális bajok és már itt a földön is megvalósulna a tökéletes társadalmi rend és béke és az azzal itt elérhető legnagyobb boldogság. Mert tanításának épen az képezi isteni jellegét, hogy az üdvös igazságok kimeríthetetlen tárháza, melyben minden kor és minden idők megtalálják a szükségleteiknek megfelelő útbaigazítást. Hálával kell tehát eltelnünk, Kedves Híveim, Isten iránt azért a végtelen nagy jótéteményért, hogy Szent Fiát a földre küldte. Örömhír volt ez minden jóakaratéi embernek. Isten Fia lejött a földre, hogy az ember feljuthasson az égbe. Bűneinktől soha sem tudnánk szabadulni, ha maga az Isten Fia áldozatos szép életével, kínszenvedésével és halálával méltó és egyenértékű váltságot nem fizetett volna értünk. () megtörte az ördög uralmát és megszüntette mindazt a szégyenletes erkölcsi nyomorúságot, mely ezt az uralmat kísérte: a bálványimádást, a rabszolgaságot, a fajtalanságnak nyíltan űzött ocsmány nemeit. Szolgai alakot öltött — mondja Szent Pál apostol3 —, és ezzel visszaadta az emberi méltóságot a szegénynek. Asszonytól született és ezzel megbecsülést szerzett az elnyomott nőnek. Nincsen nem és nincsen faj, nincsen kor és nincsen táradalmi osztály, mely neki végtelen sokat ne köszönhetne. De áldásai fejében áldozatot követel az Úr! Követeli a lelki egyenességet és őszinteséget. Követeli a tiszta életet és hitvestársi hűséget. Követeli az alázatosságot és parancsainak való feltétlen engedelmességet. Követeli a büszke emberi észnek meghajlását tanításának titkai előtt és követeli a testi kívánságok megzabolázását, hogy meghalljon bennünk a bűn embere és újra szülessék a kegyelem gyermeke és így méltó testvérei legyünk az emberré lett Isten Fiának, ki a mi elsőszülött testvérünk,4 és miután az emberi szenvedéseket maga is megízlelte, a mennyei Atya jobbján ülve megértő, együtt- érző közbenjárónk.6 Es ez az oka, Kedves Híveim, hogy sokan nem akarják befogadni az Urat: nem akarják feláldozni testi vágyaikat és nem akarják megalázni lelki kevélységüket. Mint ahogy egykor a farizeusok vakok voltak az Isten Fiának legnagyobb tanuságtételeivel szemben, hasonlóképen vakok az ellenségei most is nemcsak az evangéliummal, hanem azon tanuságtéteiekkel szemben is, melyeket azóta is a történelem az Egyház csodálatos fennmaradása és működése által szolgáltat... Mikor az Úr Jézus meggyógyította a vakon született ifjút, megkérdezte őt: „Hiszesz-e te az Isten Fiában?“ És az ifjú feleié és mondá: „Kicsoda az Uram, hogy higyjek őbenne?“ És mondá neki Jézus: „Láttad őt és aki veled beszél, ő az.“ Amaz pedig mondá: „Hiszek Uram!“ és leborulván, imádá őt.6 Kedves Híveim ! Minket is megóvott vág}' megszabadított az Úr a lelki vakságtól s ezért mondhatjuk, hogy láttuk őt. Láttuk nem ugyan testi szemeinkkel, mint az a meg- gyógyitott vak ifjú, de elképzeltük sokszor lelki szemeinkkel az ő dicsőséges alakját, mely Szent János evangélista szerint telve volt malaszttal és igazsággal.7 Hallottuk sokszor az ő szépséges beszédeit, melyekről azt mondták egykor álmélkodó hallgatói: így még ember 1 Jn. 3, 18. ä Jn. 14, 6. 8, 12. 6 Jn. 9, 35 skk. i .In. 1, 14. a Fii. 2, 7. 4 Horn. 8, 29. a Zsid. 4, 15.
