Circulares litterae dioecesanae anno 1935. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae

III.

10

abban mindkét házasfél, s a házasság drága gyümölcsei, a gyermekek is, boldogoknak érezzék magukat és benne az élet számtalan viszontagságai közt, mint enyhet nyújtó szigeten, menedéket találjanak. Sokat képes eltűrni az ember, ha otthon a szeretetben kitartó, hűséges, meleg érzelmekkel teli család várja, s viszont a legnagyobb fény, bőség és gazdagság is unottá és ízetlenné válik, ha a családi szentélybe a szeretet helyett viszálykodás, ragaszkodás helyett hűtlenség, kölcsönös megbecsülés helyett egymás iránt való ádáz gyűlölet költözött be.

Most tehát, Kedves Híveim, midőn arról gondolkodunk, hogy mi a fundamentuma ennek a szépséges, Krisztus szeretetén alapuló családi életnek, úgy véljük, hogy semmi más, mint a házasság szilárdsága, mint a krisztusi tanítások szerint való, odaadó, alázatos szeretet, s ennek gyümölcse az igaz áldozatkészség és főképpen a keresztény önmegtagadás. Mert kétségtelen, hogy leginkább ennek, a házasság alapvető erényének a hiányán borul fel a legtöbb házasság békéje; azért sehol sem annyira szükséges ez az erény, mint épen a házasságban.

Az igazi önfegyelmezés és krisztusi önmegtagadás tehát a családi boldogság alapja. Fontoljátok ezt meg különösen most, a nagyböjt folyamán, mikor az Istenember világmegváltó önmegtagadásait szemlélitek. Önmegtagadás nélkül nincs haladás a lelki életben, de a földi élet sikerei, örömei, az egész emberiség haladása is, főként az önmagán győzedelmeskedő ember lelki erején épülnek fel.

„Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát és vegye fel keresztjét mindennap és kövessen engem“ — mondja az Üdvözítő (Luk. 9, 23). Mivel pedig, szent Pál szerint, „a test a lélek ellen kíván, a lélek pedig a test eilen“ (Galat. 5, 17.), innen származik a folytonos küzdelem, melyet önmagunk ellen kell vívnunk, mert a béketűrő Jób szavai szerint is „küzdelem az ember élete a földön“ (Jób 7, 1). Azért az apostol is sanyargatja testét és azt szolgaság alá veti (Kor. I. 9, 27). Találóan mondja szent Jeromos:

„Valamint a szántóföld, ha ugaron nyugodni hagyjuk, csak tüskét és bogáncsot terem, úgy van jóformán az ember lelki életében is; a henye, kényelmes életben csak gaz és dudva burjánzik. A szent bölcsesség, az erények áldásos gyümölcsei, csak a jól megmunkált talajban fejlődhetnek, csak olyanoknál, akik szenvedélyeik dudváit önmegtagadás által kiirtják.“

Isten fiai abban térnek el e világ fiaitól, hogy ezek csak szenvedélyeiknek élnek és testük megzabolásával semmit sem törődnek, akik pedig Krisztuséi, szent Pál mondása szerint, „testüket megfeszítették a vétekkel és kívánságokkal együtt“ (Galat. 5, 24).

Az emberi élet minden vonalán szükséges az ön fegyelmezés, az erős lelkűiét, az érzékeinknek gyakran oly nehéz lemondás, s így az élet egyik legfontosabb formája a házasság sem lehet kivétel e szabály alól. Aki házasságban él, annak az önmegtagadásokra a házas élet fog alkalmat adni; s ezek az önmegtagadások nemcsak az örök életre fogják segíteni a házasokat, hanem a házasság kötelékeinek megszilárdulását is elősegítik, a családi boldogságot megerősítik és zavartalanná teszik.

Itt is áll, hogy aki Isten országát keresi, aki a vallás biztos útmutatásait követi, nemcsak lelkének üdvösségét, Isten tetszését és örök jutalmát, hanem sokszor mintegy ráadásul földi boldogságának legbiztosabb zálogát, a testi és anyagi jólét szinte zavartalan nyugalmát is megnyeri. Nincs békéjük az istenteleneknek, de főleg nincs békéjük és boldogságuk a házasságban, mely az Isten iránt való szeretetnek, a természetfölötti lelki életnek olyan sok adományát követeli meg, hogy azok nélkül a boldog és békés együttélés az emberi természet gyarlóságai miatt szinte lehetetlenné válik.

De hát melyek azok a nehézségek és bajok, melyek annyira megkövetelik a házasságban ezt a magasabbrendű és okos krisztusi életbölcsességet?