Circulares litterae dioecesanae anno 1934. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
II.
12 nyelvű, türelmes és szerény legyen. Örüljön az örvendezőkkel, sírjon a siránkozókkal, védőfal, támasz, jóakaró barát, mindenkinek szerető társa és lehetőleg mindenkinek mindene legyen Krisztusban. Nem mondjuk, hogy könnyű ez igazi krisztusi lelkületet kialakítani és megőrizni. Nehéz és nagy munka, K. H., de megéri a fáradságot, mert egész életünket a boldogság szilárd alapjára helyezi. Nagy vigyázattal kell járnunk, K. H., a mai élet légkörében, hogy el ne szédüljünk. Olyan mérgezett a légkör, annyi egészségtelen eszme fertőzi meg a levegőt, hogy igen nagy vigyázással kell forgolódnunk a világban. Sok, nagyon sok a bűnre vezető alkalom. Bizonyos szellem nélkülözi a felelősség érzetét : nem gondolja meg, hogy ezreket, milliókat fertőz meg színpadjával, mozijával, úgynevezett művészetével. Féktelenül előretör a komolytalan testkultusz, mely az érzékiség szolgálatában áll s elsősorban nem az egészséget, hanem az erkölcstelenséget keresi- Szemérmetlenül keverik össze a kétféle nemet s az egészséges üdülés helyét az érzékiség vásárává és kiállításává teszik. Sikamlós olvasmányok százezreivel árasztják el az utcákat s belopják a lelkekbe a könnyelmű és léha felfogást. Az öngyilkos társadalom maga készíti halálát, mikor csak az üzleti hasznot nézi s nem mozdul benne szikrája sem a lelkiismeretnek, hogy azzal, amit előhoz, amit bemutat, amit nyomtat, mást meg is ölhet. Hát élet ez? Vagy inkább halál? Bizonyára halál, a festett és meszelt sírok rothadása, melyről az Úr Jézus szólott egykoron. Azt akarjuk tehát, Kedves Keresztény Testvérek, hogy itt törjön utat az élet, az egészség és az igazság lelke, melyet e világ megtévedt szelleme sohasem, hanem csak a mi jóságos Üdvözítőnk tanítása adhat meg nekünk. Ót kövessük minden lépésünkkel, mert aki Őt követi nem jár sötétségben, hanem az igazi világosság lesz őbenne. Becsületes, önzetlen lelkű emberek legyünk, egymás iránt igazi szeretettel, hűséggel, barátsággal, megbocsátással, béketűréssel, ahogy az apostol mondja; „Annak okáért mi is béketűréssel fussunk az elénk nyitott viadalra; nézvén a hit elkezdőjére és bevégzőjére, Jézusra.“ (Zsid. 12. 1—2.) A világ gonosz fiainak embertelenségét és boldogtalan lelkületét ne kövessük, mert csak a mi Urunk Jézus Krisztus adhatja meg nekünk a körülményekhez képest szép és boldog életet, mint aki mondotta: „Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, nem mint a világ adja, adom én nektek.“ (Ján. 14, 27.) A csupán földi élvezetek után törekvő ember szivét ezek épen úgy nem elégíthetik ki, mint ahogy a feneketlen edény folyadékkal meg nem tölthető. Álljunk be embertársaink közé mint világító és jóra vezető példaképek, gyakoroljuk embertársaink előtt a most annyira szükséges erényeket: az önzetlen becsületességet, a szerető irgalmasságot, szent elveinkhez és jóságos anyánkhoz, az Egyházhoz való rendíthetetlen ragaszkodást. Vegyünk részt a sebeket kötöző és könnyeket törlő szeretetművekben, különösen a katholikus karitász munkáiban. Ne fukarkodjék adományaival az, akinek van, mert százszorosát kap érette. Ne restelljük Krisztus müveit hordozni, há fáradságos is az, ne szégyeljük igaz hitünket semmi vonalon, mert aki megtagadja Krisztust az emberek előtt pénz, állás, külső siker kedvéért, azt egykor Krisztus is megtagadja majd mennyei Atyja előtt. Ne tartsuk távol magunkat mindattól, amivel e világ bajain segíthetünk. Oly sűrűn csergedeznek a könnyek: segítsünk! Kenyerünkből törjünk az éhezőknek, elégedjünk meg kevesebbel is, hogy másoknak is jusson, ne akarjunk mindent csak magunknak mértéktelenül felhalmozni. Ragadjunk meg minden alkalmat, hogy embertársainkat, különösen állástalan itjakat kenyérhez juttassunk. Ha munkásaink, alkalmazottaink vannak, tartsuk meg őket áldozatok árán is, nehogy a kétségbeesés örvényébe és kenyértelenségbe taszítsuk őket.
