Circulares litterae dioecesanae anno 1931. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae

V.

v.

Tisztelendő Testvérek!

Kedv ^es Híveim !

Korunknak minden nyavalyája mellett van egy vigasztaló tulajdonsága: érdeklődik a szentek emléke iránt. Érzi, hogy a szentek birtokában voltak azon természetfeletti erőknek, melyeknek hiánya a mai kor lelki és társadalmi betegségeinek forrása: volt nekik mélységes, eleven hitük, Istenbevetett rendíthetetlen bizalmuk és áldozatkész szeretetük.

Nagy esettségünkben mi is nemzeti szentjeink felé fordítjuk tekintetünket. Az elmúlt évben Sz. Imre jubileumát ünnepeltük, mondhatni az egész kath. vijág közbejöttével, az idén — mily nagy az Isten kegyelme! — egy másik Árpádházi szentünk, Sz. Erzsébet megdicsőülésének 700 éves fordulóját üli a keresztény világ. Nagy nemzetek versengenek a dicsőségért, hogy magukénak mondhassák Sz. Erzsébetet. A németek hangoztatják, hogy övék, mert náluk, a thüringiai őrgróf családjában élte át rövid élte tiilnyomó részét. Sírjára rávésték: „Gloria Teutoniae.“ A franciák is részt kérnek erkölcsi szépsége fényéből és bizonyítják, hogy francia vér is csörgedezett ereiben. Mi kicsiny nemzet vagyunk, szerény, bizonykodó szavunkat alig hallaná meg a világ, de ime az Egyház az ügyvédőnk, mikor a papi zsolozsmás könyvben Sz. Erzsébet életrajzát így kezdi: „Elisabeth, Andreae regis Hungáriáé íilia, ah infantia Deum timere coepit!“ Tehát magyar királyleány volt! Magyar földön született e szépséges virágszál az Úrnak 1207-ik esztendejében. Azok az erények, melyekkel ott fenn. Thüringia erdős országában később a német népet és az egész világot csodálatra ragadta, a mi fajunk hajtásai voltak abból a királyi családból, melyből Sz. István, Sz. Imre és Sz. László eredtek.

De ne a magunk dícséretét keressük Sz. Erzsébet jubileuma alkalmával. „Laudate Dominum in sanctis eius!“1 Istené legyen a dicsőség, ki csodálatos kegyelme erejével Sz. Erzsébetet oly naggyá nevelte. Mienk pedig legyen a tanulság, melyet példájából meríthetünk. És ha követjük erényeit, ha azok nyomán mindig tökéletesebbek lenni törekszünk, akkor Sz. Chrysostomus gondolata szerint2 fokozzuk az ő közbenjáró imájának erejét, melyet Isten trónja előtt mond sokat sújtott népéért.

I. Szent Erzsébetet mint a szeretet angyalát szokták ábrázolni. Kötényében a rózsák a szegényeknek szánt alamizsnából lettek Isten csodája által. De nincs igazi emberszeretet istenszeretet nélkül. „Ratio diligendi proximum, Deus est.“3 Az istenszeretet volt lelkének alaperénye: „principalissima virtus et mater aliarum.“4 Istennel egyesülve élt kora gyermekségétől fogva. Mikor

1 150. Zs. 1.

* Hóm. 44. in Gén., n. 2.

3 Sz. Tamás, 2 a 2 ae q. XXV. art. I. in corp.

4 U. o. q. XXXIV. art. V. ad 1-um.