Circulares litterae dioecesanae anno 1931. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae

XI. Pius pápa apostoli körlevele

— 20 A szeretet szerepe. foglalkoznak. Sőt méltó és igazságos, hogy aki az általános jólét javára dolgozik, a termelés folytán megszaporodott javakból igazságos részt kapjon s maga is jobb sorsba jusson. De minden gazdasági kereset történjék az Isten törvényének tartozó engedelmességgel és a más jogának sérelme nélkül a hit és a természetes ész alapelvei szerint. Ha mindenki mindenütt ehhez tartaná magát, úgy a gazdasági termelés és a vagyonszerzés, valamint a manapság oly általánosan rendetlen fölhaszná­lása a vagyonnak a helyes vágányba terelődnék ; a csúnya önzéssel, korunknak e nagy szégyenfolt­jával és divatos bűnével szemben szelíd hatalmá­val a keresztény mértékletesség erénye érvénye­sülne, amely az embereknek elsősorban az Isten országa és az ő igazsága keresését parancsolja és az embert biztosítja, hogy a bőkezű és ígéreteiben hű Isten az ideiglenes javakat a szükség szerint meg­adja neki. (Máté 6, 33.) Mindebben a legfontosabb szerep a szeretetnek jusson, amely a tökéletesség köteléke. (Kol. 3, 14.) Mennyire tévednek azok a meggondolatlan újítók, akik egyedül az igazságosságot, még pedig a köl­csönös igazságosságot követelik, a szeretetet pedig gőgösen elvetik ! Igaz, a szeretet nem pótolhatja a köteles és jogtalanul megtagadott igazságosságot. Ámde, ha az ember mindent megkap, ami az igaz­ságosság szerint megilleti, még mindig tág tere nyílik a szeretetnek. Még a leghívebben kiszolgál­tatott igazságosság is legföllebb a szociális harcok okait szüntetheti meg, a szíveket egyesíteni és a lelkeket kapcsolni sohasem tudja. Már pedig a felek benső lelki kapcsa az egyedüli szilárd alapja az összes intézményeknek, amelyek a szociális békét, az emberi együttműködés előmozdítását célozzák, bármilyen tökéletesek is egyébként ezek az intéz­mények. A tapasztalat bizonyítja, hogy lelki egy­ség nélkül a legbölcsebb intézkedések is célt tévesz­tenek. Az összes emberek becsületes együttműkö­dése a közjóra csak úgy lehetséges, ha a társadalom valamennyi osztályát áthatja az összetartozandó- ság érzete, mint ugyanannak a családnak tagjait, mint az egy mennyei Atyának gyermekeit; ha egy testnek érzik magukat Krisztusban, «egyenkint egymásnak tagjai» (Róm. 12, 5.) úgy, hogyha egyik tag szenved, együttszenved vele valamennyi tag. (I. Kor. 12, 26.) Akkor a gazdagok és előkelők az ő korábbi közönyösségüket szegényebb testvéreik iránt majd gondviselő és tevékeny szeretetté vál­toztatják, azoknak jogos kívánságait előzékenyen fogadják, esetleges hibáival és tévedéseivel szem­ben elnézők lesznek. A munkások viszont őszintén leteszik az osztálygyülöletet és irigységet, amelyet az osztályharcra lázítók oly ravaszul fölszítanak, az isteni Gondviseléstől az emberi társadalomban nekik kijelölt helyet nem unják, hanem nagyra - becsülik, mert jól tudják, hogy a maguk helyén hasznos és tisztes munkával hozzájárulnak az álta­lános közjóhoz s Annak a nyomain járnak, aki bár Isten volt, iparosmunkás akart lenni az emberek közt és az ács fiának hivatta magát. Az evangélium szellemének, a keresztény mér­tékletesség és a mindent átfogó szeretet szellemé­nek új kiáradásától várjuk Mi az emberi társadalom sokat áhított teljes megújulását, a Krisztus béké­jét Krisztus országában, amelynek eljöveteléért minden erőnkkel és lelkipásztori tevékenységünk­kel dolgozni már pápaságunk kezdetén volt szán­dékunk és szilárd elhatározásunk. (Ubi arcano, 1922 dec. 23.) S ti — Tisztelendő Testvéreink — akik az Isten egyházát a Szentlélek megbízásából Velünk együtt kormányozzátok (Ap. Csel. 20, 28.), ugyanarra a magasztos és különösen a jelenkorban nagyfontosságú célra a világ minden részében — még a pogány missziós területeken is — dicséretes buzgósággal dolgoztok. Megérdemelt dicsérettel és elismeréssel adózunk nektek és mindazoknak a papoknak és világi híveknek, kiket mint minden­napos munkatársaitokat és segítőiteket örömmel látunk a munkánál, valamint a mi kedves fiaink­nak, a Katolikus Akció tagjainak, akik különös odaadással megosztják Velünk a munkát a tár­sadalomért mindabban, ami az Isten akarata sze­rint az Egyház illetékességéhez és kötelességeihez tartozik. Ezeket az Űrban szeretettel buzdítjuk, hogy a fáradságot ne kíméljék, a nehézségektől el ne ijedjenek, inkább folyton növekedjenek erőben és bátorságban. (Móz. IV, 31, 7.) Jól tudjuk, hogy nehéz föladatra kell vállalkoznak, úgy a felsőbb, mint az alsóbb osztályoknál rengeteg akadályt és ellenállást legyőzniök. Ne csüggedjenek, mert ke­resztényi dolog odaállni, ahol a leghevesebb a harc. Kemény küzdelem azok osztályrésze, akik mint Krisztus bátor katonái (II. Tim. 2, 3.) az ő leg­közvetlenebb testőrségét alkotják. Egyedül Krisztus segítségében bízva, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözöljön (I. Tim. 2, 4.), minden erőnkkel iparkodjunk az Istentől el­fordult szegény lelkeket megsegíteni, szakítsuk el őket a földi gondoktól, amelyekbe túlságosan bele­merültek és tanítsuk meg őket az égiek felé szárnyalni. Sokszor könnyebb a siker, mint első tekintetre gondoltuk volna. Még a legmélyebbre süllyedt ember szívében is ott szunnyadoznak a Nehéz föl­adat előtt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom