Circulares literae dioecesanae anno 1918. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
II.
28 fel országait. Jelenleg uralkodó felséges királyunk is nem egyszer kijelentette, hogy nemcsak népeinek hősiességére és áldozatkészségére támaszkodik, hanem Isten hathatós segítségében is rendületlenül bizik. „Közelebb Istenhez!“ legyen tehát a jelszavunk háborúban és a háború után. Nálunk eddig, hála Istennek, hiába próbálkoztak felforgató elemek a népnek Istentől és a keresztény hittől való eltán- toritására; reméljük, hogy ez a jövőben sem fog nekik kikerülni. Akik a háború alatt és után Isten és a vallás ellen izgatnak, hasonlitanak a csatatér hyénái- hoz, a halottrablókhoz: a háború által sebesült és agyonnyomoritott emberiségtől el akarják venni még azt is, amije maradt, a vallás vigaszát! Amit pedig békeidőben is folyton hangoztatni kell, azt most, a mindent el- néptelenitő háború idején és utána fokozottabb nyomatékkai kell ismételnem, Kedves Híveim, hogy t. i. a tiszta erkölcs a népek éltető ereje, a fajtalanság pedig a népek sírásója. Ez leginkább az a „bűn“, mely az irás szerint „nyomorulttá teszi a népeket“,1 ez az a nemzetpusztitó métely, mely óvenkint több millió életet pusztíthat el, mint a legvérengzőbb háború. Ez a Teremtő féltett titkának, a házasság szent céljának kijátszása, melyet szent hitünk a lelkiismeret kérdésévé is tesz, melyről szigorú számadást fog követelni az Isten. Vigyázzatok tehát, hogy ne tartozzatok azok közé, kik az írás szavai szerint „úgy házasodnak, hogy Istent szivükből kirekesztik.“ 2 Épágy széltében hallatszik a panasz, hogy nálunk feltűnően nagy a gyermek- halandóság, részben az egészségtelen la1 Példab. 14, 34. 2 Tób. 6, 17. kásviszonyok, részben a szülői gondatlanság miatt. Mély borzadállyal fordul el ma már mindenki négyedfólévi ember- pusztitás után a háborútól, pedig ime a célszerűtlen és gondatlan gyermeknevelés talán nagyobb pusztítást visz véghez a nemzet reményében, mint akár a háború a felnőttekben. A szülő nemcsak a gyermek leikéről felelős Isten előtt, ha gondatlan nevelés következtében elzüllik, hanem testéről és egészségéről is, ha oktalan és lelkiismeretlen elhanyagolás következtében korán elpusztul. Lelkiismeretes és okszerű gyermekneveléssel, Kedves Híveim, a háború leghalálosabb sebét is lehet orvosolni. „Isten irgalmának köszönhetjük, hogy el nem pusztultunk!“1 Sorsunk néhányszor csakugyan hajszálon függött. Az egész világ ellenünk támadt. De mi Isten segitségével eddig helytállottunk. Szent István palástja eddigeló épen maradt, szent koronájának egy drágaköve se veszett el. S ha a nagy világégésből épen kerül ki országunk, soha — mig élünk — eléggé meg nem hálálhatjuk. „Mi tehát, kik élünk — áldjuk az Urat!“2 De kérjük is, hogy amennyiben tovább is kellene hordoznunk a háború keresztjét, járnunk a kálvária utján, legyen mivelünk és támogasson minket. Amint cirenei Simon segített az Úrnak vinni a kereszt fáját, úgy az ő kegyelme legyen segítségünkre háborús bajaink viselésében. Annakokáért mi is nézvén a hit elkezdőjére és bevégzőjére, Jézusra, ki elszenvedte a keresztet, megveté a gyalázatot és most az Isten székének jobbján ül.3 Kövessük 1 Jer. Sir. 3, 22. 2 113. Zsolt. 26. 3 Zsid. 12, 1-2.
