Circulares literae dioecesanae anno 1916. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

VIII.

86

csőt adjunk vagy reámutassunk minden eszközre, mely az óhajtott cél eléréséhez segít.

Kedvező alkalmat kínál Nekünk most, Bibornok Úr, néhány jámbor hölgy, akik kifejezték előttünk azt a szándékukat, hogy a nagybőjti idő beköszöntésével megkötik az imádság és önmegtagadás lelki szövetségét oly célból, hogy az Isten végtelen irgalmasságától kiesdekel- jék e szörnyű csapás megszűnését. Mi, — akik a folytonos imádságot és a keresztény bűnbocsánatot ismételten ajánlottuk, mint a rettenetes testvérgyilkos küzdelem által marcangolt szivünknek és minden emberi szívnek egyedüli vigasztalását, mint a leghathatósabb eszközt, mellyel kieszközölhetjük Istentől az epedve várt békét — az ilyen szándékot csak szívesen fogadhattuk. Megáldottuk azt atyai szeretetünk - nek egész odaadásával és most nyilvánosan is megdicsérjük azzal a kívánsággal, hogy azt az összes hívek magukévá tegyék. Bízunk benne, hogy nemcsak Rómában, hanem egész Olaszországban és a többi hadviselő országokban is, különösen az Egyház által a bűnbánatnak szentelt közeli napokban, távol a világias látványosságoktól és szórakozásoktól, egybegyülnek a katholikus családok buzgóbb és kitartóbb imádságra és a keresztény önmegtartóztatás gyakorlására, mely kedvesebbé teszi az Úr előtt fiainak könyörgését és a jelen körülmények között nagyon is időszerűnek és minden nemes lélek fájdalmához illőnek látszik. Különösen buzdítjuk a harcolók anyáit, feleségeit, leányait és testvéreit, akik gyöngéd és nemes lelkűkben élénkebben érzik és mérlegelik a jelenlegi félelmetes háborúnak mérhetetlen szerencsétlenségét, mint bárki más, hogy példájukkal és a házi

tűzhelynél gyakorolt szelíd hatalmukkal rábírják családjuknak minden egyes tagját, hogy ebben az alkalmas időben, as üd- vösséy e napjaiban szakadatlan és minél buzgóbb imádsággal emelkedjenek fel Istenhez, az 0 magas trónjánál mutassák be önkéntes áldozataikat s azokkal meg- engeszteljék a legigazságosabb haragot. Különösen kedves volna előttünk, ha a harcban álló összes nemzetek családjai kiváltképen azon a napon gyakorolnák a jámborságnak cselekedeteit, amely az Isten-ember fönséges áldozatának emlékére van szentelve, aki szenvedésével megváltani és testvérekké tenni akarta Adámnak minden ivadékát; ha azokban az órákban, amelyeket 0 végtelen szere- tete által örökké emlékezetesekké tett — fájdalmas, de meg nem tört Anyjának, a vértanuk királynőjének közbenjárásával — kérnék tőle a kegyelmet, hogy erős lélekkel és keresztény megnyugvással tudják elviselni a háború okozta bánatot és fájdalmas veszteségeket és Hozzá fohászkodnának, hogy vessen véget a hosszú és rettenetes megpróbáltatásoknak.

És mivel alamizsnával is megválthatjuk bűneinket és megengesztelhetjük az Isten igazságosságát, azt is óhajtanok, hogy minden család tehetségéhez mérten ajánlja fel szeretetadományát az Üdvözítő Jézus által annyira szeretett szegények és szerencsétlenek javára és különösen a szörnyű háborúban elesettek szegény gyermekeinek felsegitésére.

Végül abban a reményben, hogy a keresztény jámborság cselekedeteiben — ösztönözve az emberi részvét gyöngéd érzelmeitől és még inkább a természet- feletti szeretettől, amelynek össze kellene fűznie egyazon mennyei Atyának gyermekeit — részt fognak venni a semleges