Circulares literae dioecesanae anno 1916. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

IV.

37

külső világban nem mindig a hatalmas gépóriások végzik a sok lóerőt igénylő munkákat, hanem sokszor apró csöppek, sziklákat repesztő jégerecskék, a lőpor és dinamit apró porszemei rombolnak hatalmas tömegeket, úgy a lelkek világában, a lelkierőktől bámulatosan átszőtt emberi életben is Isten ereje nem mindig a száguldó viharban, hanem legtöbbször a lágyan susogó szellőben nyilatkozik meg. Isten sokszor a külszín szerint gyenge, de alázatos lelkeket választja ki, a szivök szándékában kevólykedő hatalmasok1 megszégyenítésére. A lelkierőnek eme, igénytelenségében is bámulatos teherbírását látjuk azokban a fönséges győzelmekben, melyeket gyönge szüzek, összeroncsolt testű mártírok vívtak ki a világot uraló zsarnokokkal szemben. Ennek a lelkierőnek villámai cikáznak azokban az alázatos lelkekben, kiknek a világot átfogó, milliók testi-lelki jólétéért megindított munkája új korszakokat nyit az egyház és a világ történelmében. Nemde sz. Benedek sivár barlangjából indult ki az a villamos áram, mely a népvándorlás vad népeit a kereszténység szelleméből és a római műveltség szép formáiból csodásán szövődött kultúrába belekapcsolta?! Nemde a szegénységgel eljegyzett sz. Ferencnek durva kordája volt az az erő, mely a tizenharmadik század förgeteg módjára rohanó forradalmának kerekét megkötötte. S midőn a reformáció az egyház táborának csatasorait megritkitotta, harcosait megingatta s egész területet elhódított: az isteni erő a kórházban keresett magának alkalmas alanyt s egy rokkant katonát, Lőj. sz. Ignácot választott ki arra, hogy

az elcsüggedt harcosokba új erőt öntsön s az egyház zászlaját új területeken is meglobogtassa. Tüneményes lelki erők voltak ezek s bár igénytelen megjelenésük Urunk példabeszédjének mustármagjára emlékeztetett, sok léleknek enylietadó működésük épen e mustármagból kifejlődő növénynek bámulatos sudárbaszökését valósította meg. A pásztorfiúnak az óriás felett kivívott s a történelemben gyakran megismétlődött győzelme a birkózó erők versenyében egy új ismeretlenre, egy emberi számításainkat keresztező tényezőre hívja fel figyelmünket. Ez a megfoghatatlan, érzékfölötti, de hatásaiban bámulatos tényező óva int attól, hogy figyelembevétele nélkül csináljuk meg számításainkat.

Midőn a jelen háború megindult, nemcsak a sziveket dobogtatták meg a félelem, harag, gyűlölet, remény, diadalmámor érzelmeinek hullámai, de az emberi ész is, szívesen hallgatva az érzelmek sugalmazására, megcsinálta a maga számításait. Jól van, számoljon! Az Úr is azt mondja, hogy az okos hadvezér a csata előtt számba veszi seregét, vájjon szembeszállhat-e az ellenség erejével.1 Csakhogy itt nem mindig a rideg szám teszi ki a fölényt. Minket is anyagi mérlegre tettek. Számbavették népességünket, vagyonúnkat, élelmünket, muníciónkat, ágyúinkat, hajóinkat, nemzetiségeinket, sőt még hitszegő szövetségeseinket is, de megfeledkeztek a legfőbb dologról: az erkölcsi értékekről. Megfeledkeztek a jog- és igazságról s annak mindenkori szövetségeséről : Istenről, megfeledkeztek a Sze- rajevóban gáládul kiontott fenséges vérnek minden ágyúdörejt túlharsogóan égbe1 Luk. l, 51.

1 Luk. 14, 31.