Circulares literae dioecesanae anno 1916. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

IV.

37 külső világban nem mindig a hatalmas gépóriások végzik a sok lóerőt igénylő munkákat, hanem sokszor apró csöppek, sziklákat repesztő jégerecskék, a lőpor és dinamit apró porszemei rombolnak hatalmas tömegeket, úgy a lelkek vi­lágában, a lelkierőktől bámulatosan át­szőtt emberi életben is Isten ereje nem mindig a száguldó viharban, hanem legtöbbször a lágyan susogó szellőben nyilatkozik meg. Isten sokszor a kül­szín szerint gyenge, de alázatos lelke­ket választja ki, a szivök szándékában kevólykedő hatalmasok1 megszégyeníté­sére. A lelkierőnek eme, igénytelenségé­ben is bámulatos teherbírását látjuk azok­ban a fönséges győzelmekben, melyeket gyönge szüzek, összeroncsolt testű már­tírok vívtak ki a világot uraló zsarnokok­kal szemben. Ennek a lelkierőnek vil­lámai cikáznak azokban az alázatos lel­kekben, kiknek a világot átfogó, milliók testi-lelki jólétéért megindított munkája új korszakokat nyit az egyház és a világ történelmében. Nemde sz. Benedek sivár barlangjából indult ki az a villamos áram, mely a népvándorlás vad népeit a keresz­ténység szelleméből és a római művelt­ség szép formáiból csodásán szövődött kultúrába belekapcsolta?! Nemde a sze­génységgel eljegyzett sz. Ferencnek durva kordája volt az az erő, mely a tizenhar­madik század förgeteg módjára rohanó forradalmának kerekét megkötötte. S mi­dőn a reformáció az egyház táborának csatasorait megritkitotta, harcosait meg­ingatta s egész területet elhódított: az isteni erő a kórházban keresett magának alkalmas alanyt s egy rokkant katonát, Lőj. sz. Ignácot választott ki arra, hogy az elcsüggedt harcosokba új erőt öntsön s az egyház zászlaját új területeken is meglobogtassa. Tüneményes lelki erők voltak ezek s bár igénytelen megjelenésük Urunk példabeszédjének mustármagjára emlékeztetett, sok léleknek enylietadó mű­ködésük épen e mustármagból kifejlődő nö­vénynek bámulatos sudárbaszökését való­sította meg. A pásztorfiúnak az óriás fe­lett kivívott s a történelemben gyakran megismétlődött győzelme a birkózó erők versenyében egy új ismeretlenre, egy em­beri számításainkat keresztező tényezőre hívja fel figyelmünket. Ez a megfogha­tatlan, érzékfölötti, de hatásaiban bámu­latos tényező óva int attól, hogy figye­lembevétele nélkül csináljuk meg számí­tásainkat. Midőn a jelen háború megindult, nemcsak a sziveket dobogtatták meg a fé­lelem, harag, gyűlölet, remény, diadal­mámor érzelmeinek hullámai, de az em­beri ész is, szívesen hallgatva az érzelmek sugalmazására, megcsinálta a maga szá­mításait. Jól van, számoljon! Az Úr is azt mondja, hogy az okos hadvezér a csata előtt számba veszi seregét, vájjon szembeszállhat-e az ellenség erejével.1 Csakhogy itt nem mindig a rideg szám teszi ki a fölényt. Minket is anyagi mér­legre tettek. Számbavették népességünket, vagyonúnkat, élelmünket, muníciónkat, ágyúinkat, hajóinkat, nemzetiségeinket, sőt még hitszegő szövetségeseinket is, de megfeledkeztek a legfőbb dologról: az erkölcsi értékekről. Megfeledkeztek a jog- és igazságról s annak mindenkori szövet­ségeséről : Istenről, megfeledkeztek a Sze- rajevóban gáládul kiontott fenséges vér­nek minden ágyúdörejt túlharsogóan égbe­1 Luk. l, 51. 1 Luk. 14, 31.

Next

/
Oldalképek
Tartalom