Circulares literae dioecesanae anno 1916. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
IV.
36 intelmei által a keresztből kiáradó isteni erővel szeretném lelkeiteket felvértezni. Nem tudjuk, hogy Isten végtelen böl- csesége meddig tartja még jelen megpróbáltatásunkat szükségesnek, de érezzük, hogy az első pillanatnyi nyomások súlyából felocsúdó lelkűnknek, a most következő tartósabb terhek elviselése céljából, ember- és természetfölötti lelkierőre lesz szüksége. A nagypénteki dráma által lelkűkben erősen megrázkódott, az Üdvözítő feltámadása által megvigasztalt apostoloknak maga az Űr mondotta, hogy felülről való erővel kell a rájuk váró nagy munka végzésére felruháztatniok.1 Hasonlóképen a háború borzalmaitól megrendült, istenadta sikereink által megvigasztalódott lelkűnknek is buzgó imában kell a további munkára Istentől lelkierőt és kitartást kérnie. S ép úgy mint az egyesek, egész nemzetek is érzik ennek a lelkierőnek szükségességét, hiszen életükről, fönmaradásukról van szó. S édes magyar hazánk, szent István nemzete, Mária országa, melynek léte, nemzeti életének biztonsága a kereszt tövében fakadt, melynek koronáján kereszt ragyog, melynek jogara az apostoli kettős kereszt, melynek útjai a történelmi múlt porondján nemcsak keresztes hadjáratok, hanem valóságos kálváriás keresztutak voltak: bizakodó reménnyel tekint Krisztus keresztjére, annak védő lombjai, Krisztus kifeszitett karjai alatt keres enyhet e világégés pokoli hőségében, gyümölcseiből, az isteni Szív kegyelmeiből akar ez új honalapitás nehéz munkájához lelkierőt és kitartást meríteni. 1 Ap. csel. 1, 8. A lelkierő lényege, szerepe a jelen háborúban. Mi a lelkierő? Könnyebb megérezni, könnyebb észrevenni, könnyebb megcsodálni, mint meghatározni. Hiszen a természeti erők is, különféle forrásokból származva, különféle összetételekben jelentkezve, különféle jelenségeket létesítve, inkább megfigyelésünknek, gyakorlati alkalmazásunknak, gyakran bámulatunknak, de ritkán találó meghatározásoknak tárgyai. Úgy az egyik, mint a másik annak a rejtett forrásnak titokzatos távlataiba nyúl vissza, melyből minden származik, melyből minden élet és munka — tudatosan vág}7 öntudatlanul — de állandóan táplálkozik. Midőn szent hitünk az isteni gondviselés és a teremtményekkel való közreműködés titkainak előcsarnokába kalauzol — e titkok szentélye csak az üd- vözülteknek tárul fel — rámutat a forrásra, az első mozgatóra, ki maga ugyan mozdulatlan, de azért minden erőnek, minden mozgásnak és cselekvésnek megindítója. Azért szent Pál is az athéniek által ismeretlenül tisztelt igaz Istenre mint minden lótmozgás és élet ősokára mutat reá, midőn azt mondja, hogy „benne élünk, mozgunk és vagyunk.“1 Mint maga ez az ősforrás megközelíthetetlen2 világosságtól van körülvéve, úgy a belőle kiáradó hatalmas erők is, különösen a lelkiek, kivonják magukat boncoló, elemző kísérleteink alól. Sokszor már külső megjelenésük, igénytelenségük erős, szöges ellentétben látszik az általuk létrehozott hatások imponáló tömegével. A mint a 1 Ap. csel. 17, 23. 2 I. Tim. 6, 16. I.
