Circulares literae dioecesanae anno 1911 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
III.
22 954. sz. Főpásztori szózat a „Quam singulari“ dekrétummá kapcsolatban. Felhívom a tiszt, lelkészkedő papságot és a szerzetes templomok tiszt, igazgatóit, hogy alábbi főpásziori szózatomat a Quam singulari dekrétum fordításával együtt nagyböjt első vasárnapján a híveknek a szószékről felolvassák. Krisztusban szeretett híveim! Szentséges Atyánk, X. Pius amióta elfoglalta szent Péter székét, szüntelen azon fáradozik, hogy mindeneket Krisztusban megújítson. Nagy haladást tett korunk minden téren; fényes győzedelmeket aratott a természet erőin. De e haladás, e győze- delmek csak az anyagi érdekek javára szolgáltak; a lélek érdekeit nem mozdították elő; a lelket nem tették egészségesebbé, erősebbé, a szenvedélyek jármától függetlenebbé. Sőt éppen az anyagi érdekek túlbecsülése miatt elhomályosodott a lelkekben a Krisztusi hit éles látása, elhidegült a szivekben a Krisztusi szeretet melege. Szentséges Atyánk látja a lelkek e nagy betegségét és tudja, hogy az anyagi haladás útja csak úgy vezetheti az emberiséget üdvös és boldogító diadalokra, ha a lelkeket az elgyengüléstől, a romlástól megóvja Krisztus Urunk szelleme, ha a lelkeket erővel tölti be Krisztus Urunk szeretete. Ezért Szentiélektől ihletett bölcse- ségével X. Pius pápa egyrészt feltárja előttünk azon tévtanokat, melyek napjainkban a lelkeket Krisztus Urunktól elszakítani törekszenek, másrészt pedig odairányit minket a legfelségesebb Oltári- szentséghez, hogy a közöttünk élő Jézussal való egyesülésből merítsünk elevenebb hitet, lángolóbb szeretetet, nemesebb érzületet, emelkedettebb szellemet. 1905-ben kibocsátotta Szents. Atyánk a gyakori és mindennapi szent áldozásra buzdító szózatát. Azt akarja, hogy korunk nagy kisértései és veszedelmei között mi is oly bizalommal és szeretettel járuljunk a szent áldozáshoz, mint amilyennel az első keresztény századokban vették magukhoz a hívek e mennyei eledelt erősítésül a pogány világ romlottsága ellen. Felhívja figyelmünket Szentséges Atyánk, hogy a legfelsógesebb Oltári szentség nem jutalom az erényes és tiszta életet élők számára, hanem menedék a lelkileg gyöngék és betegek részére; hogy a szent áldozás nem annyira az erősebb lelkek kiváltsága, mint inkább az emberi gyön- geség orvossága. Ugyanez a lelkek legfőbb érdekeit és korunk legfontosabb szükségleteit felkaroló szeretet sugalta X. Pius pápának 1910. év augusztus hó 8-án kiadott és a gyermekek első szent áldozásának korára vonatkozó rendeletét. Szentséges Atyánk e rendeletében előírja, hogy a gyermekek már korán, mihelyt a jó és rósz között való külömbségnek tudatára jönnek, járuljanak az első szent áldozáshoz. Azt akarja, hogy ne tartsuk vissza a gyermekeket a szentségi Jézussal való egyesüléstől 10 vagy 12 esztendős életkorukig, ne várakoztassuk őket addig, mig a hit igazságaiban teljes jártasságra tesznek szert, hanem vezessük őket Jézus karjaiba ártatlanságuk első virágzásában, midőn a keresztség szentségének malasztja folytán még egyenesen Isten felé van irányítva lelkűk, midőn a bűnnek fagyasztó lehel lete szivüket még nem érintette. Elég, ha csak a hit főbb igazságait ismerik ; elég, ha az Oltári szentségben a hit szemeivel fel tudják ismerni az isteni
