Circulares literae dioecesanae anno 1908 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

XI.

106

gositását, vagy egyébkénti megterhelését) következetesen és nyomatékosan tiltják, azzal a szigorú sanctióval, hogy az e törvénybe ütköző jogügyletek érvénytelenek és az elidegenitett egyházi javak birtokosaiktól visszavétessenek anélkül, hogy az előbbi állapotba visszahelyezést a pénz, vagy egyéb érték visszaadásától tennék függővé.

Ide tartoznak az 1435 : 21. t.-c. (mely az elidegenitésről „absque speciali mandato regio“ szól), az 1439: 21. t.-c., az 1550: 20. t.-c. (mely a visszaszerzést a főpapoknak hagyja meg „authoritate regia“), az 1559: 51. t.-c., az 1588: 36. t.-c. (oppignorata autem redimere et ordini ecclesiastico reddere dignetur sua majestas, juxta publicas constitutiones praecedentium annorum) az 1526: 23. t.-c. 1. §. in fine. Kiváló fontosságú az 1567: 31. t.-c., melynek 9. §-a az elidegenitett (zálogba adott vagy eladott) egyházi javaknak a Felség általi visszaszerzését rendeli és hozzá teszi: „et qui pro eis pecuniam mutuarunt, querant ab eo, cui mutuum dederunt,“ 12. §-a ily törvénybe ütköző cselekményektől a főpapokat és másokat is eltilt és kijelenti (13. §.), hogy az iiy törvényellenesen létrejött jogügyletek érvénytelenek ; végre: H. K. I. R. 10. c.

3. § II. R. 45. c. 1. §. és 51. c. 1. §.

Az egyházi javak elidegenithetéséneK tilalma tekintetében sem hazai Íróink közt, sem a gyakorlatban nem volt és ma sincs számbavehető nézeteltérés.

Frank Ignácnak tanítása szerint „az egyház javait sem zálogul, sem örökie eladni, sem akármiféle javait kisebbítem nem szabad.“ (Osztó igazság I. 130. §. 3.). Wenzell: „az egyházi javadalmakhoz tartozó jószágok . . . közforgalom tárgyai nem lehetnek.“ (Magy. és érd. mag. j.

rendsz. I. 336. 1. 148.), Kövy, Fogarassv (49. §. végén), Récsy (Magyarország közjoga 228. 1. 3.), Kőnek : Egyházjogtan kézikönyve 7. kiad. 216. 1., Szeredy: Egyházjog 3. kiad. II. kötet 1639. h, Boncz Ferenc: a valláskörüli felségjogok 154. és köv. 1., Dósa: Erdély honi jogtudomány 1861: 2. könyv—178. §.231. és köv. 1. Már a „holtkéz“ elnevezés is tudvalevőleg onnan vette eredetét, hogy a törvények tilalmánál fogva az egyházi javak soha el nem idegeníthetők, „amely jószág kézről-kézre nem mehet, hanem örökké egy kéznél marad, az már adás- vevés tekintetében mintegy megsemmisült.“ így Frank: id. m. 129. és 206. 1.

Hogy a kath. lelkészségeknek (plébániáknak), mint a katholikus egyház szerves intézményeinek javadalmai, tehát az összes azokhoz tartozó ingatlanok szin- ! tén egyházi vagyontárgyak, melyek mint 1 ilyenek a legfőbb kegyur felügyelete alatt i állanak, kétséget nem szenved, reájuk tehát teljes mértékben alkalmazandók az idézett elidegenítési tilalmak.

Ami különösen az egyházi javaknak kölcsönök általi megterhelését illeti, jelenleg az a gyakorlat áll fenn, hogy ily kölcsönszerződések kötéséhez, hogy azok teljes joghatállyal bírjanak, 40 ezer koronáig, hasznos beruházások esetében pedig 80 ezer koronáig a jóváhagyást átruházott hatáskörben a m. kir. vallás- és közok- tatásügyi miniszter adja meg és pedig: Érseknél a káptalan meghallgatása mellett.

Megyés püspöknél a káptalan és az illető érsek, mint metropolita meghallgatása mellett, székes káptalanok és társas káptalanoknál a megyés püspök, illetve érsek meghallgatása mellett,

papnevelő-intézeteknél a káptalan, ha