Circulares literae dioecesanae anno 1906 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
XIX.
184 6823. sz. A közig, hatóságoknak hitközségi ügyekben való részvétele s a hitközségnek az iskolaszék által való képviselete. megerősödését és fokozását is hathatósan előmozdíthatják. A katholikus egyesületeinkben tartandó előadások nyújtanak módot arra is, hogy elhárittassanak kellő felvilágosítás és tájékoztatás által ama veszedelmek, melyekkel az áltudományosság fenyegetheti a hívek hitét a tudományos ismeretek népszerűsítésének ürügye alatt terjesztett tévtanok által. Nem kétkedem, bogy tiszt, papságom a közműveltség terjesztésére irányított törekvéseket éber figyelemmel fogja kisérni és a saját hivatása körében is oda fog hatni, hogy e téren is a föld savának és a világ világosságának bizonyuljon. A vallás- és közokt. m. kir. minisztérium a közigazgatási hatóságnak hitközségi határozatok meghozatalánál való részvétele és közreműködése, valamint az ily közreműködés (testimonium legale) nélkül hozott hitközségi, illetve iskolaszéki határozatoknak érvényessége és végrehajthatósága tárgyában a rozsnyói püspök úr Öméltóságához a következő átiratot intézte: „A Magyar kir. Vallás és Közoktatás- ügyi Minisztertől. 55135. szám. — Méltó- ságos és főtisztelendő Balás Lajos rozsnyói rom. kath. püspök úrnak. Méltóságos és Főtisztelendő Püspök Ur! Ez évi április hó 7-én 1200. sz. a. kelt nagybecsű előterjesztésére van szerencsém a következőkben tisztelettel válaszolni. Ama kérdés tárgyában, vájjon az ön- kormányzatilag nem szervezett egyházközségeknek új terhek fölvételéről s illetőleg meglevő terhek viselésének újabb módozatairól rendelkező határozatai az egyházhatósági megerősítésen kívül még a- közig, hatóságok közreműködését is igénylik-e, ahhoz, hogy jogerősek s ez alapon végrehajthatók legyenek: ami elsőben is a közig, közegeknek és illetőleg hatóságoknak a Méltóságod előterjesztésében említett esetekben való közre vonását illeti, megjegyzem, hogy miután a nevezett közegek és hatóságok eljárását és közreműködésük kötelezett eseteit törvényerejű rendeletek határozzák meg: kétségtelen, hogy csakis oly ügyekben, azaz oly ténykedéseknél tartoznak megjelenni és közreműködni, melyek a törvény vagy rendelet által hatósági körükbe utalva vannak. Viszont bizonyos, hogy még a törvényileg, illetve törvényerejű leg kötelezett eljárások alkalmán kívül is a közig, tisztviselők eljárni hivatva vannak s mint Méltóságod is említi, tényleg részt is vesznek számtalan oly általánosabb érdekű kérdések létesülésében, melyek a hivatali kerületük határain belül élő közönséget egészében, vagy nagyobb tömegében érdeklik. De ott, ahol valamely kérdésben erre nézve kötelező rendelkezés fönn nem áll, a közig, közeget nem lehet kényszeríteni közrem un kálásra. A Méltóságod által felhozott eset pedig épen ilyen, vagyis nem létezik kötelező szabály, mely előírná, hogy egy községnek valamelyik hitfelekezethez tartozó közönsége által felvenni szándékolt kölcsön ügyében a főszolgabíró, az alispán, vagy más közig, közeg közrehatni legyen köteles. De hozzáteendő, hogy ott is, ahol a nevezett közegek hivatásszerű kötelezettség nélkül jelennek meg, ebbcli jelenlétük és ott végzett ténykedésük épen a miatt nem is teheti hatályosabbá a hozott határozatot, mert nem hivatalos működésből folyólag működtek közre. Egyébként Méltóságod is idézett beadványának tartalmából kivehetőleg el-