Circulares literae dioecesanae anno 1904 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

VI.

44 —

dával elöljárni, mint Krisztus nyájának legnemesebb része, mely különösen bízatott püspöki gondjainkra. Ne feledjük továbbá, bogy Róma példájára figyel az egész világ. A világ minden részéből szakadatlanul özönlenek ide föpásztorok és hívek, hogy le- rójják tiszteletöket Krisztus helytartója előtt és az egyházi szellemben megújuljanak ősrégi bazilikáink, valamint a vértanúk sírjainak látogatása és az által, hogy fokozott buzgósággal vesznek részt azon ünnepségekben, melyek itt az év minden szakában nagy fénnyel és pompával tartatnak. „Optamus — monda XIV. Benedek pápa a maga idejéről „Annus qui“ kezdetű körlevelében, — optamus, ne moribus nostris offensi recedant. “ — Nagyon kívánatos, hogy megbotránkozást ne vigyenek magukkal szokásaink fölött. Midőn e szavakat mondá, szeme előtt épp az egyházi zene lebegett. És tüzetesebben is megjelölvén a botrányok tárgyát, a hangszereket, igy folytatja: „Mily fogalmat fog alkotni magának rólunk az, aki oly országból jővén, hol a templomokban hangszereket nem használnak, nálunk ezeknek éppen oly használatával fog találkozni, mint akár a színházban vagy más profán helyeken! Jönni fognak ugyan oly helyekről és országokból is, hol a templomokban épp úgy énekelnek és zenélnek, mint most a mi templomainkban, de ha ezeknek az embereknek jó ízlésük van, kénytelenek lesznek tapasztalni, hogy a mi zenénkben sem találják meg azt a mintát, mely után indulva bajaikat orvosolhatnák, holott éppen ezt keresték nálunk.“ Más időkben talán kevésbbé lehetett észrevenni, hogy a templomi zene ellenkezik az egyházi törvényekkel és szabályokkal és igy a botrány, melyet az ilyen zene okozott, véletlenül kisebb volt, mert a rendetlenség elterjedtebb

s általánosabb volt. De ma, mikor jeles emberek annyi szorgalommal törekedtek arra, hogy kellő világításba helyezzék a szertartásoknak és az istentisztelet emelésére szolgáló művészetnek szabályait; mikor az egyházi zene újjászületése a világ annyi templomában oly örvendetes s nem ritkán oly fényes sikereket ért már el; mikor végül mindenki meg van róla győződve, hogy e téren gyökeres változás szüksége forog fenn: minden vissszaélés e tekintetben tűrhetetlenné vált és okvetlenül megszüntetendő.

Ön pedig bibornok úr, mint lelkiekben helyettesünk Róma város területén, szokott nyájasságával ugyan, de azért nem csekélyebb eréllyel bizonyára rajta lesz, hogy az egyházi zene ebben a városban úgy a világi, mint a szerzetes papság templomaiban és kápolnáiban teljesen megfeleljen alább következő utasításainknak. Sokat kell a mise-énekekben, a lorettói litániában, az eucharisztikus hyinnusokban vagy eltávolítani, vagy megváltoztatni; de teljes átalakításra szorul a Vesperások éneke, melyek különösen a különféle templomokban és bazilikákban szoktak megtartatni. A Caere- moniale Episcoporum-nak a szertartásokra vonatkozó rendeletéi és a klasszikus római iskola szép zenészed hagyományai nem találhatók fel többé ezekben. A papság ájtatos zsolozsmázását, melyben a nép is részt szokott venni, a zsoltárok szövegéhez irt végnélküli zenedarabok váltották fel, a régi opera-darabok mintájára és legtöbbnyire a müizlésnek oly alacsony fokán, hogy még a legcsekélyebb igényű profán hangversenyek műsorában sem tűrnének meg ilyeneket. Ezek a darabok bizony nem ápolják a keresztény ájtatossá- got. Csupán néhány kevésbbé értelmes ember kíváncsiságát keltik fel. A jelenle-