Circulares literae dioecesanae anno 1904 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

VI.

45

vök nagy többsége azonban boszankodik és megbotránkozik azon, hogyan lehet ekkora visszaélést oly sokáig tűrni. Mi tehát elhatároztuk, hogy ezt teljesen megszüntetjük, hogy igy az ünnepélyes Vesperá- sok mindenben az Általunk megjelölt szabályok szerint tartassanak meg. A patriarkális bazilikák fognak jó példával elöljárni, miről az élökre állított bibornok urak szorgos érdeklődése és felvilágosult buzgósága fog gondoskodni. Ezekkel ismét vetélkedni fognak a kisebbek, továbbá a collegiát és plebánia-templomok és végre a szerzetes rendek templomai és kápolnái. Ön pedig, bibornok úr, ne tűrjön halasztást, ne ismerjen engedékenységet. Halasztással a nehézség nem kisebbedik, sőt növekedik; és minthogy az elhatározó lépést meg kell tenni, legyen az meg minél előbb és férfias elszántsággal. Bízzék mindenki Bennünk és a Mi szavainkban, melyeknek meghallgatása isteni kegyelmet és mennyei áldást hoz. Az újítás eleinte talán csodálkozást fog kelteni egyesekben, néhol talán készületlenül fogja találni a karmestereket és énekvezetöket, hanem azért lassan-lassan utat fog magának törni mindenütt és az egyházi zenének teljes öszhangzásában a szertartások szabályaival és a zsolozsmázás természetével mindenki oly szépséget és kedvességet fog találni, aminöt előzetesen talán nem is sejtett. Igaz, hogy ez a Vesperásokat tetemesen megrövidíti; de ahol majd a templomok igazgatói bizonyos alkalmakkor az ünnepélyt meghosszabbítani akarják, hogy a népnek, mely ily esti istentiszteletekre oly szívesen seregük össze, tovább legyen alkalma ájta- toskodni, semmi sem fogja gátolni, sőt igazán az ájtatos nép nagyobb épülésére fog szolgálni, hogyha a Vesperás után alkalmas szent beszéd fog tartatni és az istentiszteletet ünnepélyes áldás zárja be az Oltáriszentséggel.

Azt akarjuk végül, hogy az egyházi zenét különös gonddal, — kellőtökig— Róma minden papnevelő-intézetében miveljék, ahol az egyházi ifjúságnak oly számos és kiváló tagja jön össze a világ minden részéből, hogy oktatást nyerjen a szent tudományokban és magába szívja a valódi egyházias szellemet. Tudjuk és ez nagy örömünkre szolgál, hogy néhány intézetben oly szépen virágzik már az egyházi zene, hogy ezek mintául szolgálhatnak másoknak. De némely szeminárium és collegium, akár az elöljáróság gondatlansága, akár a zene tanításával megbízott személyek hiányos képzettsége és kevésbbé finom Ízlése miatt, sok kívánni valót hagy hátra. Önnek, bibornok úr, gondja lesz erre is és sürgetni fogja különösen azt, hogy ezen intézetek a gregorián éneket a trienti egyetemes és számtalan más tartományi és egyházmegyei zsinat rendeletéi szerint, különös gondossággal tanulják és annak az intézet nyilvános és magán szertartásaiban elsőbbséget adjanak. A régebbi időkben sokan a gregorián éneket csakis hibás, helytelen és megrövidített kézikönyvekből ismerték, de kiváló és a keresztény művészet terén nagyon érdemes férfiak gondos és hosszas tanulmányainak köszönhető, hogy a dolog egészen megváltozott. A gregorián ének kellőleg visszaállítva amaz eredeti tisztaságába, amelyben azt elődeink ránk hagyományozták és ahogy az némely egyházak könyveiben ma is feltalálható, kellemes és gyöngéd hatást gyakorol az emberre, könnyen megtanulható és olyannyira új és meglepő szépséget rejt magában, hogy ahol behozták, csakhamar igazi lelkesedést keltett az ifjú énekesekben. Hogyha pedig a kötelesség teljesítésében örömét