Circulares literae dioecesanae anno 1904 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
XVII.
194 felügyelő, Pécs egyházra., Fodor Sándor kanonok, fötanfelügyelö, Kassa egyházmegye, Hoffmann Károly kanonok, Kalocsa föegyházm., Mihalik József, apát-kanonok, fötanfelügyelö, Nyitra egyházra., Palotay László praelatus, kanonok, fötanfelügyelö, Nagyvárad latin szert, egyházra., Rancz János csikkarcfalvi plébános, Erdély egyházira, dr. Tóth József szentszéki ülnök, püspöki titkár, Szombathely egyházmegye, Vezinger Károly praelatus, apát-kanonok, Esztergom föegyházmegye. d) Az alap tagjainak képviselői gyanánt: Ugyanazon § d) pontja szerint az egyes egyházmegyék tanítói választás utján szótöbbséggel az alap tagjaiul, mint képviselőket, küldötték: Esztergom föegyházm. Bertalan Vince tanitóképzö-intézeti tanárt; Szombathely egyházra. Fejes János szombathelyi püsp. iskolai tanítót; Szepes egyházra. Greschik Viktor lőcsei igazgató- tanítót ; Székesfehérvár egyházra. Házy Ferenc dinnyési kántoriamtól; Nyitra egyházra. Ivelecsényi Antal mocsonoki kántortanitót; Székesfehérvár egyházra. Laszczik Gyula elöszállási fötanitót; Veszprém egyházmegye Rusznyák Ferenc hajmáskéri tanítót; Nagyvárad latin szert, egyházra. Székely Zsigmond gyulai tanítót; egri föegyházm. Szőke Sándor tanitóképzö-intézeti tanárt; Rozsnyó egyházmegye Tóth Géza jászói igazgató-tanítót; Vác egyházra. Vörös Ferenc váci tanítót. Továbbá mint vendégek jelen voltak Ember Károly lovag, tanitónöképzö-intézeti tanár, a „Népnevelő“ szerkesztője, Györffy János és Walter Károly székesfővárosi igazgatók. IIL Dr. Walter Gyula elnök a nagy számban megjelentek által melegen üdvö- zöltetvén, a következő beszéddel nyitotta meg a gyűlést: Uj szervezetében, számra nézve tekintélyesen megnövekedve, képviseleti körének tekintetéből jelentékenyen kibővülve, első Ízben van szerencsém a m. t. középponti bizottságot a jelen alkalommal e díszes falak között őszinte tisztelettel és szivem egész bensöségével üdvözölni. Éppen két évtizede, hogy a nagymél- tóságu püspöki kar 1884 nyarán 20.000 forintnyi alaptőkével az országos katholikus tanítói Segélyalap áldásos intézményét létesítette. Nagylelkű áldozatkészsége által oly drágakövet illesztett a nagyméltóságu püspöki kar hagyományos erényeinek koszorújába, amelynek fénylő sugarai beragyogták Hunnia határait és megnyugvást töveitek a nemzet azon érdemdús munkásainak szivébe, akik kimerítő fáradozásaik megfelelő jutalma nélkül ugyan, de egész odaadással szentelik életüket a haza legnemesebb érdekeinek hü szolgálatára. Teljesen nem volt ugyan képes a Segélyalap azoknak a magasztos feladatoknak megfelelni, amelyek megoldására hivatva lön. Mindazáltal nem csekély mértékben járult hozzá a tanítói kar súlyos gondjainak enyhítéséhez. Hegesztő balzsamot nyújtott nem ritkán a mostoha helyzet, vagy a véletlen csapások által okozott fájó sebekre. Eloszlatta -— legalább részben — azokat az aggodalmakat, amelyek a szülök kebleit gyermekeik jövője tekintetéből nyugtalanítják. A tanítói kar — fájdalom — még mindig kedvezőtlen anyagi viszonyai folytán állandóan erösbödött és fokozódott az a hö óhaj, hogy a Segélyalap olyan gazdag forrásokat nyerjen, amelyekből szélesebb körökre áradhatnak szét áldásai. Ezen teljes méltánylást érdemlő kívánság sikeres megvalósítására azonban megfelelő módozatokat kellett keresni. Általános volt a meggyőződés, hogy a régi alapszabályok szűk kereteit ki kell tágítani, hogy mindazon kívánalmak helyet
