Circulares literae dioecesanae anno 1902 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

VII.

reket és különösen azokat, akik magasabb ! állást töltenek be, hogy a megfelelő orvosságokról gondoskodjanak és azokat gyorsan és tetterös előrelátással alkalmazzák. E tekintetben legsürgősebb tennivaló, hogy az orvosszerek fajait és értékét megvizsgáljuk.

Már az egekig hallottuk magasztalni a szabadság jótéteményeit; azt, mint föorvos- ságot és a békének és szerencsének hason- lithatatlan eszközét dicsöiteni; de a tények bebizonyították, hogy a szabadság egymaga erre a czélra hatástalan. Gazdasági bonyodalmak, osztályharczok törnek ki minden oldalról és egy nyugodt polgári életnek még a kezdeteit sem látni. Ellenkezőleg mindenki tanúságot tehet arról, hogy a szabadság amint azt ma értik, különbség nélkül megadva az igazságnak és a tévedésnek, a jónak és annak ellentétének, csak arra vezetett, hogy minden nemes, szent, fenkölt dolog lealacsonyittassék, utat egyengetett gonosz tetteknek, öngyilkosságoknak és a vad szenvedélyek mindenféle kitörésének.

Nagyon sokat tartanak a tudományos haladás eredményeire; s valóban nagy, váratlan, csodálatos fölfedezéseket látott az elmúlt század. De hát mik voltak eredményei a tudományos fölfedezések bőséges gyümölcseinek, annyi ember vágyával és várakozásával szemben? A tudomány haladása mindenesetre uj látókörét nyitotta meg az értelemnek, kibővítette az ember uralmát a természet anyagi jelenségei fölött és száz előnyét teremtette meg a földi életnek. Mindamellett számosaknak be kell vallaniok, hogy az eredmény és hatás alatta maradt a reménységnek. Csak vegyük figyelembe azokat a károkat, amelyek az emberi lélekben és erkölcsökben estek, tekintsük meg a bűnök statisztikáját, hallgassuk azokat a mélységből zúgó panaszokat, hogy az erőszak uralkodik a jog fölött. Nem is említve

! a nép nyomorúságát, elég csak futólag körültekintenünk. hogy észrevegyük, mily végtelen szomorúság nyomja a lelkeket, milyen mély örvény tátong a szivekben. Az ember uralkodik az anyagon, de ez nem adhatja meg neki azt, a mije hiányzik és azokat a nagy kérdéseket, melyek magasabb érdekeit érintik, nem oldotta meg az emberi tudomány; enyhitetlen maradt az igazság, az erény, a végtelenségnek szomjuhozása, s a kincsekkel gyarapítód élet nem képes csillapítani az erkölcsi aggodalmakat.

Megvessük-e, elhanyagoljuk-e tehát a Nyugat kultúrájának, a czivilizácziónak és egy mérsékelt és észszerű szabadságnak vívmányait? Korántsem; ellenkezőleg kell az, hogy azok helyesen iránvittassanak és megbecsültessenek, mint becses töke, (eltekintve attól, hogy azok mindmegannyi természettől fogva jó, magától Istentől az embercsalád nagy hasznára rendelt eszközök.) Azok használatánál azonban szem előtt kell tartani a Teremtő szándékát és arról gondoskodni, hogy azok sohase legyenek híján a vallásos elemnek, mert ebben rejlik az erő, mely őket élteti és méltó gyümölcsökkel ellátja. Csakhogy ép ebben van a probléma megoldásának titka. Ha valamely szerves lény elcsenevészesedik, pusztulásnak indul, ez attól van, hogy eltűnnek azok az okok, melyek neki alakot és létet adtak és kétségtelen, hogy uj egészséghez és virágzásra csak úgy jut, ha ugyanazon okok éltető hatásai alá visszakerül. Már most abban az örült kísérletében, hogy Istentől elszakadjon, a polgári társadalom elvetette a természetfölöttit és az isteni kinyilatkoztatást és igy elvonta magát a kereszténység éltető működésétől, azaz a rend legszilárdabb biztosítékától, a testvériség leghatalmasabb kötelékétől, a személyi és társadalmi erények kiapadhatatlan forrásától; és ettől