Ordines Circulares ad Honorabilem Clerum almae Dioecesis Csanádiensis de anno 1933.
I.
1 1. sz. Főpásztor újévi szózata papságához. A ránkvirradt uj esztendő első napja, mint minden jó családban, az egyházmegyében is a szeretet és hűség érzelmei megnyilvánulásának volt ünnepi alkalma. Miként a családtagok a családfőnek mindenütt kifejezték e napon újévi jó- kivánataikat, papjaim is felkerestek üdvözletükkel, biztosítottak ragaszkodásukról és megújították fogadalmukat, hogy a lelkek üdvére és az egyházmegye előnyére lankadatlan buzgalommal kívánnak fáradozni. A szeretet sok megnyilvánulását ugyanazzal az érzelemmel viszonzom és a hűség megújított fogadalmaiban a nehéz körülmények közt is kínálkozó sikerek legbiztosabb feltételét köszöntőm. Az elmúlt esztendő fáradalmaiért és áldozataiért az egyházmegye minden munkásának atyai köszönetemet nyilvánítom. Megnyugvással állapítom meg, hogy a mostohára fordult időviszonyok nem tudták Krisztusban kedves munkatársaimnak optimizmusát és kötelességtudását csorbítani, s térdreborulva az Ur oltára előtt mondhattam hálát az év utolsó napján sok fáradsággal és önmegtagadással végzett munkájuk sikeréért, Isten országának egyházmegyénk keretei között való továbbépítéséért. Ha az elmúlt esztendő szűkös körülményei nem is engedték meg, hogy oly arányokban fejlesszük egyházmegyénk intézményeit, amint az kedvezőbb körülmények között, egy-két évvel ezelőtt is történt, de a buzgalom nem ült el, a találékonyság nem sorvadt, főleg pedig a lelkek erkölcsi szintjének emelésére irányuló lelkesedés a kedvezőtlen viszonyok között nem csak megmaradt, hanem lehetőleg még nagyobb lánggal égett. Monumentális uj alapításokról nincs módom beszámolni, de azért vigasztaló, hogy még a jelen körülmények között is Isten dicsőségére uj templomokat emelni, mint Szeged- Mórán és Apátfalván, s uj lelkészséget létesíteni, mint Szeged-Zákányon, nagy nehézségek közölt mégis sikerült. Azonban összehasonlíthatatlanul nagyobb jelentősége van annak az építő munkának, mely a lelkek szentélyeiben folyt, s mely nem csak a mindennapi lelkipásztori tevékenységben, hanem a legkülönbözőbb alkalmakkor megnyilvánuló rendkívüli hitbuzgalmi mozgalmakban is bizonyságot szolgáltatott róla, hogy nem ejtjük ölbe kezünket fáradtan, hanem a gyomot kiirtani, az erényeket felszabadítani és kifejleszteni s a hitbuzgalmat elmélyíteni mindannyian tehetségünk szerint törekedtünk. Ez a szellem hassa át az egyházmegye minden papját az uj esztendőben is. Lehet, hogy uj templomokat emelni, uj lelkészlakokat építeni még kevésbé áll módunkban, mint az elmúlt eszien- tendőben. De azt megvalósítani, ami minden emberi haladás és boldogulás feltétele, a lelkiséget elmélyíteni, mindnyájunk számára adott szent lehetőség de egyúttal szent kötelesség is. És ha a papság meg fogja érteni, hogy ebben az értelemben kell boldog uj esztendőt kívánni, s a lelkiekre irányítva az emberek figyelmét és reményét lehet majd a gazdasági és társadalmi viszonyokban rejlő veszedelmeket ellensúlyozni, s e megértésnek megfelelő lesz mindenkinek buzgalma és találékonysága, akkor nyugodtak lehelünk, hogy munkánk nyomán a baj enyhülni, a kölcsönös megértés gyarapodni, s népünk boldogulása eléretni fog. Ezt a gondolatot, a természetfelettinek a természetes életigényekkel szemben való nagy jelentőségét és a kegyelemnek a földi életviszonyok enyhítésére irányuló nagy hatását, törekedjünk mindannyian megérteni és híveinkkel is megértetni. Mert a világ válsága nem abban leli magyarázatát, hogy kevés a megélhetés eszköze és elégtelen az anyagi boldogulást biztositó földi feltétel, hanem abban, hogy az emberek kizárólag profán gondolatok és érdekek szolgálatába merülve lealázzák méltóságukat és eltévesztik életcéljukat. A népek nem ott keresik a boldogságot, ahol az tulajdonképen rejlik, a lélek erényében, készségében és igénytelenségében, hanem múló