Ordines Circulares ad Honorabilem Clerum almae Dioecesis Csanádiensis de anno 1933.
II.
7 az ördög kezéből azt a hatalmat, mely- lyel az embert szenvedélyei révén markában tartotta s visszaadta az embert önmagának, illetve Istentől neki szánt felsőbb szent hivatásának. S amikor szűkös gondolkozás, önző kapzsiság lekötötte az ember figyelmét a földi javak kizárólagos szolgálatára, akkor felemelte a kenyeret és kelyhet s átnyújtotta nekünk mondván: „íme az én testem és az én vérem, vegyétek és egyétek s ezt csele- kedjétek az én emlékezetemre világvégezetéig“ és már ne azt hajszoljátok és ne arra esküdjetek, ne azért pusztítsátok egymást vad szenvedéllyel és irigységgel, amik szétfoszlanak mint a rongy és megrozsdásodnak, hanem vegyétek tudomásul, hogy nem értéktelen lim-lom, bűnös pénz vagy véres kard a ti reménytek és menedéktek, hanem a megváltástokra siető, életét föláldozó és világ végezetéig köztetek maradó Isten Fia, ki visszaszerzi szabadságtokat és megnyitja mennyországokat. Ez történt 1900. év előtt. Mindazon nagy áldások, amelyek Krisztus Urunk szeretetéből áradtak, az Ő üdvös tanítása, vére hullása, élte föláldozása, valamint a kegyszerek, amelyek ezen áldások szétárasztására ala- pittattak, az uj életet szerző keresztség, a kárhozattól megmentő bünbocsánat s az Istennel való legtökéletesebb egyesülés szent eszköze, a szent áldozás, mind-mind annak bizonyítékai, hogy „amikor eláradott a bűn. tuláradóbb lett a kegyelem“ ') s hogy többé nem a gyűlölet, hanem a szeretet ur a világon. Bármennyire sújtott is a tudat, hogy a a harag fiai lettünk, a boldogító hir, hogy Isten Fia által életre, reményre és föltámadásra hivattunk s ahhoz kimeríthetetlen erőforrást is nyertünk, sokkal nagyobb vigasztalás, zavartalan öröm s minden idővel dacoló siker biztosítéka. Ennek a nagy kegyelemnek, az isteni szeretet e kiáradásának százados fordulóját örömmel ünnepelni annál több okunk van, minél inkább aggaszt, hogy a világ újból megfeledkezett az isteni szeretet áldásairól s ismét csak úrrá tette maga fölött a gyűlölet szellemét, hogy sugalmazójának, az ördögnek, uralma alá hajtson újból mindeneket. Értsük meg Kedves Híveim, hogy a megváltás kegyelme nem csak régi emlék, hanem ma is egyetlen ut és eszköz a viharok közt vergődő emberiség megnyugtatására és fölemelésére. Amikor a római pápa rendkívüli szentévet és jubileumot hirdet nem csak a múltat idézi, hanem a jelen bajairól is gondoskodik. Az ő hivó szava nem csak Jeruzsálembe, a keresztulra és Golgotára szólít minket szenvedő Krisztusunk lába nyomát könnyekkel áztatni s nem csak Róma szent helyeire tereli figyelmünket s buzdít, hogy a megváltás drága ereklyéi előtt ájtatoskodni siessünk, hanem az üdvözítő szeretet mélységeiben tárja elénk azokat az igazságokat és törvényeket, melyek a mi sok sebből.vérző korunk bajait is gyógyítják. És ne mondja senki, hogy a világ kimondhatatlan szenvedésekben vonaglik s a pápa orvosságul keresztet nyújt neki. Mert ez a kereszt s az a szellem, melynek jele, s a megváltás, melynek eszköze, volt mindenkoron s lesz különösen ma a szenvedő emberiség orvossága. A jelen nyomorúságának az a fő oka, hogy az emberiség elvesztette reményét. Kétségbeesés lett úrrá felettünk s nem bízunk az élet céljában és értelmében. E kábulatból s a vele járó rémületből azok, akik ma az emberek leikével játszanak, nem is kívánják a világot kiemelni, mert úgy vélik, hogy a kétségbeesés az az ut, melyen a régit eltüntetni s egy más világot helyébe állítani egyedül lehetséges. De hogy ez a más világ több örömet és emberségesebb megélhetést biztosit-e, azzal nem törődnek, mert a keblükben égő gyűlölet csak rombolásra sarkal. Pedig nem más világra, hanem jobb világra van szükség. Nem pusztítani, hanem fölemelni, javítani és megváltani kell. A reménytelenség a világválság legszörnyübb csapása, s az emberek nem remélnek, mert megváltottságuk tudata elhalványult sőt legtöbb esetben elhalt. Mindentől várják, hogy belőle megváltás ered, a tudománytól, szabadságtól, pénztől, fegyvertől — csak attól nem, aki ezt az emberfeletti feladatot már elvégezte, a Mi Urunk Jézus Krisztustól s .az 0 mindeneket fölemelő szeretetétől. Ő ugyan azt mondotta: „Az én országom nem e világból való“ ') s e szavakat sokan félre magyarázzák, J) Rom. V. 20. >) Ján. XVIII. 36.
