Ordines Circulares ad Honorabilem Clerum almae Dioecesis Csanádiensis de anno 1930.
III.
12 nek teljességéről pedig gondoskodott a páratlan fénnyel Szent György tiszteletére 1042-ben emelt Csanádi székesegyház, benne Szent György káptalanéval, mely a déli végek felé mint beszédes monumentum emelkedett s hirdette a magyar nemzet hitbuzgalmát és élni akarását. Szent Gellért apostoli munkája jelenti a Csanádi egyházmegye s Délmagyar- ország első virágkorát. A kereszténység oly rohamos gyorsasággal terjedt el a Maros, Tisza és Temes mentén, hogy ez az első hithirdetők hősi buzgalmán kívül csak az Isten kegyelmének rendkívüli közreműködésében leli magyarázatát. A templomok százai népesítették be az addig vadon rónákat. A Maros és Tisza mentén a monostorok hosszú láncolata — Szeged, Szőreg, Oroszlámos, Tömpös, Porgány, Ajtony, Kemecse, Kanizsa stb. — voltak messze földre szóló ékes tanúbizonyságai annak, hogy a magyar nemcsak a kereszténység külső formáit sajátította el, hanem az evangéliumi tökéletesség vágya szintén hamar úrrá lett lelkén. Valósággal csodával határos az az eredmény, melyet az idegenből ideszakadt hithirdetők népünk lelkében elértek, jeléül annak, hogy azzal teljesen összeforrottak, amint hogy a katholikus egyház igehirdetői mindig összeolvadnak a néppel, melynek Krisztus igazságait közvetítik, lévén az minden nemzetnek és minden kornak való, de bizonyságául annak is, hogy a jóságos Isten különöskép kívánta a magyar nemzetet a Maga számára megnyerni, azért küldött neki lelki ujszüle- tése kezdetén annyi szentet és apostolt. Ámde a tagadásnak pogány szelleme, mely vereségébe belenyugodni sohasem tud, s mindig azon mesterkedik, hogy az igaz Isten szentélyének helyén emeljen magának oltárt, Szent Gellért és apostoltársainak sikereit sem tűrte néma megadással. Hamis nemzeti jelszavak leplébe burkolva csakhamar kitör az első lázadás az igazság és szentség ellen, melynek küzdelmében az első áldozat egyházmegyénk apostola volt, ki ezzel a magyar nemzet első vértanújának dicsőségét is megszerezte a maga számára, nemcsak lelki hűségével, hanem vére hullásával is megpecsételve azt a szent frigyet, melyet ő s vele a katholikus egyház a magyar nemzettel kötött. A Vata-féle lázadás feldúlta Szent Gellért örökségét s hosszú időre visszavetette azt a munkát, melyet ő Isten dicsőségére s a nemzet javára elindított. A romok melyek a haza virányait eléktele- nitelték, a feldúlt és üszkös családi otthonok, a szent szolgálattól, de a lelki békétől is megfosztott templomok, a kölcsönös irigység, a testvér-háború, mely hamis jelszavak nyomán a nemzetet Szent-Islváni dicsőségének magaslatáról lesodorta s idegen hatalmi érdekek martalékául szolgáltatta ki, voltak legbeszédesebb igazolásai Szent István és Szent Gellért közös gondolatának, hogy a magyar nagyság és boldogság nem a pogány féktelenségben, hanem a krisztusi hitben és erkölcsben rejlik. Szerencséjére a nemzetnek Szent István és Szent Gellért nyomdokaiba uj szentek és uj apostolok léptek s az ő áldásos működésűk nyomán Szent Gellért öröksége is újra fölvirágzolt. Az egyházmegye három káptalanja, mind annyi vára a tudománynak és jogbiztonságnak, 27 apátsága és prépostsága, a lelki tökéletesség ugyanannyi tűzhelye, 250-nél több plébániája, melyeknek virágzó hitéletéről a XII. és XIII. század pápai tized- lajstromai a legnagyobb elismeréssel nyilatkoznak, mind arról tanúskodnak, hogy Szent István és Szent Gellért jó magot vetettek jó talajba s a vidéket, melyen az kikelt, Isten kegyelmének harmata bőven öntözte. De minél dusabb siker koronázta az Anyaszentegyház munkáját egyházmegyénk területén, annál ádázabb gyűlölettel tört vesztére a pogány szellem, mely a múltban ép úgy nem tudta eltűrni Krisztus országa zavartalan terjedését, mint ahogy idők végezetéig az marad gyászos kiváltsága, hogy rontson ott, ahol a kegyelem épit. A tatárjárás szörnyű dulását, melyben a Csanádi egyházmegye jobban elpusztult mint az ország bármely része, az újra ébredt buzgalom és áldozatkészség csakhamar jóvátette. Ámde jött a nagy történelmi vihar a XVI. század hajnalán, s a pogány török személyében újból felvonult Szent Gellért örökségének elvesztésére Krisztus ellenségeinek pusztító hada. Mohácsnál elesett az egyházmegye főpásztora Csaholy Ferenc püspök s árván maradt egyházmegyéje a pogány világ határán legelsősorban volt pusztulásra
