Dénesi Tamás: Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején I. - Studia ex Archivo Sancti Martini edita I. (Pannonhalma, 2017)

Ajánlás

8 AJÁNLÁS

is törekszünk magunkban és közösségeinkben. „Íme, szeretett testvéreim, az egyház visszanyerte békéjét... A mindannyiunk által várva várt és esdekelt nap eljött, és a hosszú éjszaka szörnyű, sötét homálya tovatűnt, a világ újra az Úr fényében fürdőzve tündököl.” Az örömteli és emelkedett mondatok után megszólal a keresztény realizmus: „Nem maradhat el azonban, testvé

rek, az igazságos számvetés, a fenyegető üldözés sötét homálya nem boríthatja sűrű sötétségbe a lelket és az elmét... Ha felismerjük a baj okát, megtaláljuk a sebre a gyógyírt is!”

A posztkommunista országokban rákérdez

tek az egyházak diktatúrában eltelt idejére, szentekre és együttműködőkre egyaránt. Többnyire számon

kérő, a realitásokat nélkülöző igaztalan ítéleteket formáltak, amelyek adott esetben felhasználhatóak az egyház, esetünkben a szerzetesek ellen. Azt is be kell vallanunk, hogy történtek komoly árulások, amelyek sok szenvedést zúdítottak a többi keresztényre, esetleg az egyház közösségeire. Ezek mel

lett nem lehet hallgatva elmenni. Emiatt kell hangsúlyoznunk, hogy a történeti ismeret nem ítélet, nem ujjal mutogatás még akkor sem, ha valós bűnökről és bűnösökről is beszélünk. A történelem, a közelmúlt elmélyültebb megismerése, tudatosítása elsegíthet bennünket „az igaz számvetésre”, továbbá a kiengesztelődésre

.

Szent II. János Pál pápa sürgette az egyház gyermekeit, hogy tisztítsák meg emlékezetüket a 2000. jubileumi évre. Ezt a munkát rövid idő alatt nem lehet, illetve nehéz is lenne elvégezni. Folyamatosan kell dolgozni azon, hogy „felejthessük, ami mögöttünk van és nekifeszülhessünk az előttünk lévőnek.” (Fil 3,13)

A néhány éve létrejött bencés rendtörténeti közelmúlt kutatócsoport eddig is több tanulmányt publikált, most azonban ezzel a sorozattal, a közelmúltról szóló tanulmányok közlésével még markánsabban jelenik meg. Amikor a „háló szétszakadt” – emlékezve a már idézett zsoltárversre –, akkor ébredtünk rá, hogy valami mennyire átjárt, gúzsba kötött bennünket, pórusainkba ivódott, kontrollt jelentett, és a legnagyobbat, a bizalmat ölte meg. Abban a hitben, hogy „az igazság szabaddá teszi” (Ján 8,32) ebben az értelemben is a Krisztusban hívőket, és hogy a jövő érdekében „megtaláljuk a sebre a gyógyírt is” – azaz új remény és kölcsönös bizalom fakad – ajánlom Olvasónak, Kutatónak egyaránt e tanulmánykötetet.

Pannonhalma, 2017. február 19.

Várszegi Asztrik főapát