Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-03-12 / 10. szám

kapnak lakást, ellátást az intézetben, elnyerhetik már e földön a martirság koszorúját; rövid, küzdelmes életüket fölcserélhetik mihamar a szebb, gyötrelem nélküli örökkévalóval. Félős lehetett a képezdét a Voyta-telekre épiteni, mert a többi lakosok között elhelyezett tanitójelöltek még elhihették volna magukról, hogy ők is emberek s a társadalomhoz tartoznak. A városi tanács máskép gondolkozik: a kosztának nincs helye a városban, menjen a mezőre, a hol nem lábatlankodik az uraknak ; s ha már gyakorolni akarja magát a mesterségében, ott vannak a városvégi molnárok, csőszök, béresek, czigányok gyerekei, kísérletezzen velük. A képezde tanári karát, lankadatlan buzgalmu igazgatóját skartba helyezték, hogy majd kijön a szakértő bizottság a minisztériumból helyszíni szemlét tartani: várják be türelemmel ennek a határozatát, legyen annyi alkotmányos érzékük, hogy a kormányzó hatalom döntését pártatlannak fogadják el. De a bizottság nem jött, s a szélcsend, a kormány változás, az építési költség beillesztése a v. közokt. Minisztériumnak már folyó évi budgetjébe — meghozták a városi tanács éjjeli álmainak nyugalmát; hiába volt az igazgatótanács egyhangú határozattal megállapított tiltakozása, hogy a régi terv rossz, — ezen terv szerint építik föl az intézetet ; arra gondolni is képtelenség, hogy a pályázati hirdetést visszavonja a miniszter. Elmondhatjuk, hogy egy vetkezménye; hogy Sándri öcsémet kihúztam a szekundák förgetegéből, hanem bele kánforodtam az Esztike kisasszonyba fülig . . . — Ugy-e édes anyókám ? . . . — Oh te vén golyhó ! Hát muszáj volt ezt most kipletykázni mi ? — No, semmi czáfolat! Ugy volt, ugy ! Történt egy este, hogy nevezett jeles tanítványomnak hiába magyarázom a deklinatiót s nem tudom, már hányad fokú egyenleteket, az én öcsém csak néz az ágy alá titokzatosan és bosszantó folytonossággal. — Hallod-e te Sándri ? — mondok méreggel, ide figyelj, mert ugy oldalba érintlek, hogy ijedtedben lenyeled ám ezt a latin szótárt. Hiába. Ő csak néz reám, aztán ismét az ágy alá, hunyorít gonoszul és nagyokat röhög a nyakravalójába . . . — De mi a guta lelt no, kit bujtattál az ágy alá ? — Hm, ha tudnád, nem néznél reám ilyen gyilkos szemekkel. No de Isten neki elmondom, hát csak hallgass ide: — Tegnap este soiré volt nálunk. — Mi volt? Soiré. Tudod igy hívják most az uzsonnát. ez a módi. — Hát aztán ? nagy jövőre hivatott intézet alkotásánál győzött a városi tanács fiskális okoskodása s figyelmen kivül maradt a szakértő óvása. Könnyű a városi tanácsnak a határozatban megnyugodni, mert a tanítóképzővel csak most, az építkezés alkalmával foglalkozván, ügyeivel többé nem kell törődnie: s ha azok a bajok, melyeket lapunk márcz. 5-iki számában 8. pontba foglalt Szováthy ur, be fognak következni, a mit mathematikai bizonyossággal előre mondhatunk, — kezét moshatja Pilátusként, hogy „ártatlanezen embernek vérében." Az uralkodó hivatalos városi felfogás azzal érvel, hogy a belvárosban 5 holdat adni a képezde számára, nem telik a várostól. A Woyta-telek a szomszéd Horváth-félével m. ö. 1 kat. hold ; a földmives iskola körül a külső telek aránylagos olcsósága lehetővé teszi, hogy a város 5—8 holdat is dedikálhat a képezdének; ezenkívül, azt mondják, uj városrész fejlődésének rakják le az alapjait az alsó város végen. Nem kívánjuk újra hangsúlyozni, elégszer meg volt vitatva, hogy intézet emelésénél első a tanügyi közérdek s minden egyéb, akár magánosok, akár testületek érdeke, ha még vagyoni is. ezután következik s a közoktatás czélját tartozik szolgálni. Nem szerez népszerűséget, érezzük, az a kijelentésünk sem, hogy ha a város nem bírja meg a képezde czéljainak megfelelő anyagi szolgáltatást, miért vállalkozott rá ? hiszen Szombathely — Aztán volt valami divatos ital is, a mi se nem bor, se nem pálinka, de rémitően fáin s a ki egyszer megkóstolja, rabja lesz és mindig inná, ha volna. — Én vártam, hogy majd csak nékem is adnak belőle, de biz azt mondták, hogy nem gyereknek való ... No — gondoltam sértődve, először és micsoda kicsinylés? Gyerek . . . Kikérem magamnak, én nem vagyok gyerek s ha ti isztok, én is iszom, ha másképp nem — lopok . . . Úgyis történt. A konyha ablakon lestem kívülről, hogy mikor megy ki a cseléd. Ott álltam sokáig, pedig a két orrom, meg a fülem, akarom mondani a két fülem, meg az orrom majd lefagyott a szörnyű hidegen, de azért álltam rendületlenül s mikor Juli kifordult, uczczu! Kiloptam az edényt s ide rejtettem a szobámba. Aztán hirtelen be bujt az ágy alá s annak mélységes sötét öléből egy nagy fehér ibriket húzott ki. — Eliun la! — Mondá diadalmasan s ne hidd, hogy nem vagyok jó barát, majd a nyálam csordult ki érte, de azért megsem kóstoltam, mig véled megnem oszthatom. Majdnem a könnyezésig meghatott e példátlan baráti szeretet. Nekem aztán töltött a szájmosó pohárba, neki meg a kancsóban maradt. pl. kétannyit megajánlana, csak fogadná el a miniszter. Az már azonban csakugyan liiu képzelődés, hogy intézet emelése a városon kivül eső mezőségen — uj városrészt fog alkotni. A dohánygyár mióta készen áll s egyetlen ház se épült mellé ; az uj telep u. is, melyet a város a felsővégen létesít, nem a dohánygyár kedveért emelkedik; s bizonyosan létesült volna, ha a dohánygyár történetesen máshelyen állana is. De meg annyi pénze se Pápa városának, se a soványan dotált v. közoktatási tárczának nincs, hogy olyan városrész keletkezzék, mely növendékkel és tanárjával feledtesse a társadalomból való kikülönités érzetét. Erre milliók kellenének; nem hivatkozunk az oxfordi, cambridgei collegiumokra, mert ezek fejedelmi vagyona egy évszázad óta szaporodott fel ; hanem csak vázoljuk egy internátussal kombinált oly tanintézet kereteit, mely a jelenkorban alakult, 1881-ben; ez a licée Michelet Páris mellett, Vanvesban. A beépített terület egy hektár ; m. e. 18 há. park, udvar, tisztás tartozik még hozzá. A fiuk 0—18 éves korukig tanulnak itt ni. e. 1000-en, négy csoportban; van 53 instruktoruk, 81 szolgájuk, 74 tanáruk, 6 orvosuk, 1 gondnokuk, 1 tanulni, felügyelő, 4 ellenőr; 41 tanterem, u. e. tanulószoba, 5 étterem, 32 hálóterem s más mellékhelyiségek. Évi bevétele 1,350.000 frank, ki adása 1,254.000. Nálunk a budapesti tud. egyetem Hanem a szine gyanúsnak tetszett, olyan volt mint a bagóié, még az orromat is tekerte. Azután meg úszkált is benne valami, mint egy-egy kiskukacz. Meg is tettem észrevételemet. — Te csacsi — mondá Ő, hiszen az a tea levél, tulajdonkép ezt kell meginni, a lé csak mellékes . . . —- Ekkor tudtam meg, hogy valami növény ez az Isten csodája . . . — No, látszik, hogy nem tudod, mi a jó, pedig nagy előnyünk az is, hogy egy napig állott és igy annál eresebb lesz. 2s mivel hogy hideg, hűsíteni fog. — Nohát föl vele! — Mondok elszántan s behajítottam egy kortyot . . . Hanem ami aztán történt, ezt az idegesek és finnyásak kedvéért csak kürülirva mondom el: A szemem kidülledt, nagyot csuklottam egy párt és be — beállott a — „műfordítás" . . . Hogy miként kerül ebbe a dologba ez az irodalmi ténykedés, reményleni nem kerül bővebb magyarázatra, ily proczesszuson mindannyian mentetek keresztül, ha valami nem jól találta magát oda benn . . . Mikor aztán megtörültem a képemet, mert kiverte a halálos verejték s végre szóhoz tudtam jutni, azt kérdem a tanítványomtól hogy: