Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-12-10 / 51. szám

Pápa, 1899. I. évfolyam 51. sz. deczember 10. FtTGG-ETLElT, T^RS-A-TD^LIMII HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal : KiS-utCZa, 9ÍÍO. SZ., hová a kéziratok és az előfizetési pénzek küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Laptulajdonosok képviselője: Szováthy Lajos. A szerkesztésért felelős: Győri Gyula. Előfizetési árak: Egy évre 4 forint, félévre 2 forint, negyedévre 1 f rint. Egyes szám ára 10 kr. Apróhirdetés szavanként 2 kr. A stréberek, Nyájas olvasóm ! Sokszor hallottátok e szót: stréber, de talán valami rosszat nem gondoltatok róla. Azt hittétek, hogy ezek jámbor emberek, akik csendes, békés viseletükkel egyes nagy urak kegyét kinyerik és szépen, senkitől észre' nem vétetve fölkapaszkodnak az uborkafára ! Hát ha csak ilyenek lennének társadalmunk ezen gombamódra szaporodó alakjai, nem törődnénk vele, hogy ha nem is éppen uborka-fára, hanem egyéb fára is fölvinné a sors őket. Azonban sokkal inkább más fajta népség ez. Első hibája és ismertető jele: hogy talpnyaló. És pedig talpnyalója annak, akinek kezétől reméli, hogy fölemeltetik. Az ebet, ha hű állat, és gazdájának folyton hízeleg, becsülnünk kell, mert ezt az állatot a hálás hűség ösztöne viszi rá erre. De aki ember-arczot és alakot visel s külső ruhája is legtöbbször úri formára vall: oh, abban a tányérés talpnyalás nem a hűség, nem a jó érzet ösztöne, hanem a közönséges haszon, az emelkedni vágyás elrejtett, piszkos érdeke benne a főmozgató erő. Ha nem érti valaki; hozunk fel társadalmi életünkből példákat. Nem láttuk-e, nem tapasztaltuk-e, szegény ember úgy, mint nem szegény, akárhányszor, hogy egyes emberek, akik semmiből lettek valamivé, a nagyobb tekintélyeknek mindig sárkában vannak, s mint a pojáczák azutczán körülöttök ugrándoznak, kalapjokat a földig le veszik, ha előttük elhaladnak, — azonban a rólok alantasabbakkal pöffeszkedve, lenéző nyájassággal bánnak el ? / Vagyis e jó urak fölfelé szolgák, lefelé basák. Persze nekik igy kell tenniök, mert különben nincs tekintély ök. A protektoraik még annyira sem becsülik őket, mint a jó házi vagy vadász-ebet, — legföllebb csak A „PAPAI UJSAG" TARCZAJA. A villámhárító kesztyűk. Azt állítják, hogy a számok megölnek minden poezist, fásulttá teszik a szivet, s elfojtanak minden gyöngédebb érzést. Na ez egyszerűen nem igaz. Husz év óta mint számgyakornok, számsegéd, számtiszt és számellenőr, folyton számokkal vesződöm, s én annak daczára 3 kötetre való lírai verset írtam, fogékony, sőt lágy szívvel birok s rajongó tisztelettel viseltetem a gyöngéd nem iránt. Igaz, hogy két első állításomat csak halálom után fogom bebizonyíthatni, a mikor verseimet a Garay társaság, mint általános örökösöm, szivemet pedig az orvosok fogják bonezolgatni, de állitásom harmadik pontja már nem szorul további bizonyításra, ha arra utalok, hogy három hó híjával 40 évig — nőtlen maradtam. Hisz köztud omásu dolog, hogy az agglegények mind nagy tisztelői a szép nemnek. Kérem ebben nincsen semmi ellentmondás. A házas embernek, szűkebb körhöz kötve, kevésbbé van módjában a nők iránt táplált tiszteletének kifejezést adhatni, mig ellenben a nőtlen joggal bókolhat minden szép nőnek a nélkül, hogy vagy szemrehányásoktól kellene tartania, vagy szemébe vághatnák : Ejh ! menjen maga forgalmon kivül helyezett értékpapii. A feleségem teljesen megértett engem. Helyeselte, hogy nem siettem a nősüléssel. Minek is temettem volna el magamat már fiatalon. Igy legalább — a mint ő mondani szokta — kiudvaroltam magamat. És ezt nem önzésből mondja. 0 nem bánja, sőt szivesen veszi, ha most is udvarlok, és másoknak is juttatok, mig ki nem fogyok bókjaimból. Egy kis hiúság dolgozik benne. Hizőleg neki, ha mások is szeretetre méltónak találnak. Ki is használom a nyert engedélyt a megengedett legfelsőbb határokig. Csak egyszer voltam közel hozzá, hogy ezt a határozatot átlépjem. Csak úgy véletlenül . . . akaratlanul. Legalább a fefölhasználják faUörö kosnak ; ez pedig nem dicsőség. — Tehát, hogy ezt a nála olcsóbb nép, ez az áldott kisebb hivatalnok vagy iparos és földmives nép meg ne tudja, adnia kell az urat, a nagy hatalmasat, a rémítő bum-buni tábornok üres és nevetséges figuráját. v." ami a leghumorosabb, de legbosszantóbb is a dologban, az az, hogy csak ő maga tartja magát valami potentátnak, de a ki jól ismeri, kaczag rajta s ugy veszi, mint madárijesztőt az okosabb madár. Ennek egyszerű magyarázata pedig az, hogy a legtöbb e fajta stréber üres fejü. Egyéni súlya nincs, a mije van, azt is mástól kapta kölcsönbe, de csak arra az időre, a mig fölliasz náltatja magát s aztán kikopott ebből a becsületből is. Tekintélye (ha ugyan van) sem egjéni értékéből táplálkozik, mert nem fejével szerezte meg, hanem inkább ajka bőrének elkoptatásával. Oh, mert a fejtörés nehéz munka s nem mindig jár biztos haszonnal; leségemnek igy magyaráztam volna meg, ha történetesen megtudja. Szerencsére nem került magyarázatra. Ugy esett a dolog, hogy a feleségemmel a „Török Szultán "-hoz czimzett kávéházba mentem, a hol éppen egy fiatal czim bal mos mutatta be művészetét. Üres hely hiányában oda telepedtünk az asztalhoz, melynél egy fiatal házaspár már helyet foglal. Bemutatkoztunk. — Galambász Iván, számellenőr. — Kárász Endre takarékpénztári tiszviselő; s mint afféle rokonfogklkozó, (mindketten váltókkal dolgozván) — csakhamar közelebbi ismeretséget kötöttünk. A műsor közötti szüneteket kedélyes beszélgetéssel töltöttük ki. Észre se vettük, hogy ránk sötétedett. A ezimbalom villanyozó hatása alatt, mely iránt különösen érzékeny vagyok, jó kedvem lett. Megfogamzott bennem a vágy, hogy egy kicsit kirúgjak. Na na! csak ugy szolidan. Egy-két pohár jó bor, egy kis czigány zene. Ennyi az egész. Meginvitáltam hozzá a feleségemet is. A legmegbízhatóbb s /. a 1> ó cz ég!! FRIEDMANN JAKAB —• Fö-uícza, a Benczés3k átaSfenébei — első rendű szabó üzlete, hol a legelegánsabb férfi ruhák készületnek bei- és külföldi szövetekből. Pontos kiszolgálás, jutányos ár! Elegáns ! ! aiig'olK%al»;t« ! !