Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-12-03 / 50. szám

sétek kötelességeiteket pontosan, viseljétek magatokat jól, hogy becsülettel élhessetek!" A parancsnok szavainak elhangzása után a rendezést végző főhadnagy a fán elhelyezett tárgyak szétosztásához togott; minden igen jó magaviseletű altiszt és baka kapott valamit, ki egy pipát, ki egy tárczát, — persze pénz nélkül — ki egy fehérvárit; jutalomban részesültek ezenkivül a zászlóalj lövészei mindannyian. A karácsonyfa aljában ott ékeskedett egy papircsomag is, mely a kürtös karácsonyi ajándékát foglalta magában rendkívüli szolgálatkész voltáért; állt pedig az teméntelen sok szivardarabból, mely a fúvás művészetéhez szükséges nedvességet a szájban bármikor előidézte. A legénységet felvidító, tréfás dobos számára egy szivar lógott egy ágacskáról, melyet tudom, mihelyt a szájába vett, azonnal földhöz teremtett; mert a várt nikotin keserűség helyett a csokoládé imelygős édességét kellett élveznie : no de se baj, majd segit baján, a jó bajtárs, a kürtös, ki * bizonyára megosztja vele kapott szivardarabkáit. Az asztal végén egy bekötött lepedő melengette keblén a bakák inyét csiklandoztató bobajkó (mákos guba, gunárnyak) sereget; diónyi nagyságú és gömbölyüségü tésztadarabocskák ezek, melyek mézzel ós mákkal behintetvén a karácsony esti elmaradhatatlan eledelek egyikét képezik. Az asztalon hosszában egy sajátságos alakú, a bakák által nem régen ismert faalkotmány nyújtózkodott; olyan alakja van mint a takács vetéllőjének, vagy mint egy hosszú csónaknak, csakhogy nincs oldala -; orra azonban olyan van elől is, mint egy kecsegének; ez az ördöngös hóczipő, melyet nem régen használnak a felvidék havas hegyein. A közepére szij van erősitve, melylyel a csizmára lehet csatolni. Nagyon hasznavehető szerszám ez, vele a roppant magasságú hegy oldalán nyilsebességgel lehet [ lehóczipőzni a nélkül, hogy fáradságba kerülne ; természetes tudni kell vele bánni; mert ha útközben az egyensúlyt elvesztené az ember, akkor is igen gyorsan érne le a hegyről, csakhogy ez esetben sokszor roncsolt testtel ébredne fel az ember a más világon. A sikságon is sebesen mehet rajta ember ahó tetején, mert'nem roskad le alatta. Ez a különös mesterség szintén a kürtösnek volt szánva. Az asztal másik végén a tiszt urak számára is állott egy karácsonyfa, megterhelve mindenféle apró csecse-becsékkel. Feltűnő volt az sok ékszerdobozkákhoz hasonló skatulya, mely a tisztek nejeinek s leányainak szerez majd örömet; mindenik szelencze tetejére rá volt irva, hogy esti 11 órakor bontandó fel. Alig lehet képzelni azt a kíváncsiságot, mit a nők arczai elárultak ; nagyon szerették volna megtudni, vájjon mik vannak a skatulyában, vájjon megállották-e, hogy ki ne bontsák 11 óráig? Nem tudom. A tisztek részére — kivéve a parancsnokot és Makranczy hadnagyot — szintén volt valami meglepő; a nőkéhez hasonló doboz rejtegetett számukra valamit ily felírással, hogy az csak éjjeli 12 és fél órakor bontandó fel. Hej! Bizony furfangos ember ez a főhadnagy ur! Bizonyosan, mint a télé ezermester, a ki a vízből is tejet tr.d csinálni (vegyész volt), valami furcsaságot eszelt ki. Képzelhető az a riadalom, a mi 11 órakor óriási sikoltásban tör majd ki, a midőn a nők a szelenezét felbontván, mindenikből egy csinos kis zöld béka ugrik ki, melyek a földre esvén szájukon tüzes sziporkázva futkossák be a szobát. Különös kedvvel keresik fel a nők társaságát, a kik ijedtükben hirtelen a székekre állanak fel, s ott maradnak mindaddig, mig a békácskák megszűnnek élni. Nem kevesebb meglepetést idéznek majd elő az urak által felbontott szelenczék is, a mikben egy-egy kis gumitömlő van elhelyezve; ezek oly folyadékot rejtegetnek, melyek a kinyitás perczében vékony, sugár alakban szökellnek szanaszét és a közelállóknak arczát ruháját tintafeketévé változtatják. A meglepetés majd bosszankodással is párosul többek részéről, hogyne, hiszen sok uj atillának vége. A boszankodás azonban nem sokára véget ér; mert a folyadéknak az a sajátsága van, hogy a kül levegőn pár perez múlva elillan, s elviszi magával a bosszantó feketeséget is a nélkül, hogy nyomott hagyna maga után. Az asztalon még két feltűnést keltő tárgy van elhelyezve ; az egyik egy csinois kard, melynek pengéjére egy vad disznó alak van bevésve, hátában vive egy ketté tört kardot; eleinte azt gondolja e jelről az ember, hogy nemesi czimor pedig nem az, bár valaha bátran lehetett volna ennek is tárgya. Ez Makranczy hadnagy urnák szólt. A másik békés természetű ember hátán borzongást előidéző, agyaras vaddisznó kidől- | gozott bőre volt: e borzas szőrrel fedett disznóbőr szép disze lesz az alezredes ur szobájának; ez a parancsnokot illette. Szép állat lehetett — mondogatják többen, — bőre hossza majd elérte a másodfél métert. A kiosztott tárgyakat a tulajdonosa magához vette, kivéve az alezredes urat, kinek karácsonyi ajándékát a kürtös vitte lakására ; de hogy engedte volna azt másnak ! Ugy szorongotta magához az agyaras bőrét; mintha régi ismerősök, vagy épen tejtestvérek lettek volna. A legénység krisztkindlijét a lepedőbe burkolt bobajkót, a szakács vette vállára, hogy nemsokára a tálaláshoz előkészítse. Ezután a legénységet széteresztették; a tisztikar pedig — kivéve az ügyeletes tisztet, a parancsnokhoz lévén vacsorára hivatalos, az elmúlt és a bekövetkezendő eseményeket latolgatva, az alezredes úrhoz eltávozott, hogy a karácsony estét családiasan együtt 'töltse. A legénységnek nem sokáig kellett várni; rövid óra alatt elkészült a vacsora, melynek jóízű elfogyasztása után az egész estét el mesélgették, eldalolgatták, hogy az éjjeli 12 óra ébren találja őket, a mikor az ügyeletes tiszt felügyelete az alatt éjféli misére voltak menendők. Vacsora közben az átkozott dobos nem állhatta meg, hogy az egész évben fogságban szenvedett bakákat ne éltesse, — köztük természetesen önmagát is, mert sokszor be volt zárva, — kiknek zsoldjából szapoiodott fel azon összeg, melyen most oly jól vacsorálnak. Az éjféli misére, — Borbolyás honvéd kérelmére, bőbeszédű baka, ki otthon nyilván vőfélyeskedett — meg volt engedve, hogy ne csak a róm. katholikusok, hanem a más vallásúak is élmehessenek, hadd lássanak ők is valamit. A következő ünnepeken szabad kimenő volt egész esti 11 óráig. Igy ünnepelték meg a karácsony estét a kaszárnyában, hadd legyen öröme e napon annak a katonának is, a ki szabdságra nem ment, vagy nem mehetett, hadd legyen a kaszárnya édes otthona. János vitéz. A karácsonyest, Csikorgó hideg van künn ! Az égen a csillagsereg reszkető féhynyel sugárzik le a földre, úgy látszik, mintha ő is fáznék oda fönn, a magasságos égbolton. Mert itt a földön sokan, nagyon sokan fáznak, mert éheznek e dicsőséges napon is. Pedig nagy ünnep ez ! Az ember örök vágyának, a zavartalan béke epedő óhajtásának szent ünnepe. Béke, te hófehér galamb, mely folyton fölöttünk, szemünk előtt lebegsz, de soha meg nem foghatunk, el nem érhetünk. Ha egy perezre, ha egy kis időre, kifáradva le is szállsz kedves fád illatos lombja közé, az olajfára : csakhamar ijedve rebbensz tova, mert neked nincs pihenésed köztünk. Te embereknek, lelkes lényeknek gondolsz, — s ime csak a külső formánk emberi, de vágyaink, fékezhetetlen szenvedélyeink gyarlók, állatiak, egymáséra törők. Homo homini lupus, non homo ! (Ember embertársával szemben farkas, nem pedig ember!) Igy szól a bölcs. És szavai mért hogy oly igazak? Éjféli misére szól a harang ! Ünneplő ruhában sietnek az emberek a templomba imádni a legdicsőbb éj isteni szülöttjét, aki majd meghozza a várva-várt békességet. Igen ! Az örök békesség isteni hirdetője megszületett, az Isteni béke igéit nem csak tanította, de vérével meg is pecsételte és föltámadásával föltétlen igazságukat bebizonyította. . . . És mégis — és mégis áz emberek a régiek ! A béke folyton üldözött és vágyott hófehér galamb ! S a karácsonyeste a folytonos háborúságban s bajokkal küzködő emberek ideális béke ünnepe! Ne ajkkal, ne fénnyel és pompá val; hanem tettekben, akaratotokban, szivetekben ünnepeljétek e napot, a béke e napját ! Ez lesz az igaz karácsony ünnepe !