Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-12-03 / 50. szám

Képek a katonai életből. ii. Karácsonyest a kaszárnyában. Valahol a Kárpátok tövében fekszik egy városka, egyetlen féltett kincse e ha­társzéli városkának a kaszárnya, melyben mindössze is egy zászlóalj van kikülönítve. Nincs ott semmiféle nagyobb hivatal ; a katonaságot is inkább az ország határ­szélire való tekintetből hagyják ott. A polgárok és katonák rendkívül békés életet élnek egymás között. Közeledik a karácsony ünnepe, alig választ el tőle néhány óra. Van is ám sür­gés-forgás ; a városnak minden kéménye füstölög jeléül, hogy kellő módon készülnek a karácsony ünnepére. A kaszárnyában is szokatlan világot látunk. A kapuban alá-feljárkáló őrjarcza ma vidámabb mint máskor, nem oly lemondó, türelmes ; időközönként fel-feltekint a lak­tanya ablakaira, mintha tudná, hogy ott benn valami készül; sétája közben a kapun is be-betekint, integetvén a kaszárnya ud­varán különféle munkát végző pajtásainak. Az udvar egyik szögletében makrapi­pával a szájában a dobos fényesiti dobjá­nak rézalkotó részeit, mellette a kürtös teszi ugyanezt kürtjével. Távolabb a lészakaró­jára akasztott tükör előtt egy bakát látunk, egyik kezében evőcsészéje van, habot ké­szít benne, hogy torzsás szakállát azzal bekenvén megkönnyitse a borotva munkáját. Miután a habot elkészítette, sapkáját a ka­róra akasztja, pipáját szája azon szögleté­ben helyezi el, mely később lesz a borot­válás teréhez közel ; lábát szétterpeszti, arczán egyet fintorít és megkezdi a tisztál­kodás legfontosabb munkáját. Mellette né­hány baka vászonruhában szakértői sze­mekkel nézegeti a lészára aggasztott, még déltájban kimosott zubbonyt, nadrágot és sapkát, vájjon megszáradtak-e már? Az átkozottak bizony nem száradtak meg, in­kább megfagytak ; no de semmi, közeledik az est, leaggatják a kerítésről, már nem várhatnak utána, mert ja szakaszvezető úr megparancsolta, hogy 4 órakor mindenki szépen kimosott posztóruháhan legyen a 16-os szobában. Az udvar másik részében egy csomó baka fehérre súrolja a kecskelábú, hosszú j asztalt; illő, hogy karácsony estén ez is j j tiszta legyen, Az udvar közepén egy baka gubbaszt, | • fegyvere lábhoz van véve, „pihenj"-be áll, | | kezébe huhúkol: mert fázik; előtte áll az | ! őrvezető, most épen azt magyarázgatja, mu­togatja, hogy miképen kell a lábhoz állás­ból a fegyvert megtölteni. A baka-pajtások pajzánkodnak vele, bosszantják a gyakor­latban tőlük elmaradt pajtást. Úgy kell neki — mondogatják — mit nazarénuskodott- a bolond ! Biz ennek a sora úgy volt, hogy a nazarénus betegségből csak néhány hete, hogy kigyógyult és a miatt elmaradt többi bajtársaitól; ezért tanítják most külön ma­gát egy félórácskán át. Az őrmester, a század anyja, épen most intézkedik a vacsora felől, adogatj a a sza- I kácsnak a disznó aprólékot; mert ilyen is van ám ; a megtakarított pénzem egy disz­nóra is jutott és az étkezési bizottság gon­doskodott jó karácsony estéről, hadd legyen annak is, a ki szabadságra nem ment, vagy nem mehetett. A legénységi szobák egyikének ajtaja Le van zárva, csak néha-néha fkukkan kj onnan a szakaszvezető úr. Hogy többen is vannak benn, azt a néha hallható halk be­szélgetés mutatja. A ravasz dobos, ki épen most jött fel az udvarról, nem állhatja meg, hogy az ajtó nyíláson be ne kukucskáljon. Kíváncsisága azonban csak félig lett kielégítve; mert egyebet sem láthatott, miut a kecskelábú hosszú asztal egy kis részét, melyen sző­nyeg, vagyha úgy tetszik, abrosz gyanánt két téli pakrócz volt kiterítve. Nem sokáig kellett várni, hogy meg­tudja mindenki, mivan odaben ; elérkezett az óra, mely a tegnapi zászlóalj parancs szerint a karácsonyfa felállításának ünne­péül volt meghatározva, melyen a tiszturak és családjaik minél nagyobb számban való megjelenésre lettek felszólítva. A karácsonyfa rendezését végző főhad­nagy munkáját befejezvén, épen abban a pillanatban nyitotta ki a szoba ajtaját, mi­dőn a dobos tágra nyitott szemekkel még mindig a kulcslyukon kémlelődött. Az ajtó kinyilt; a kópé dobos orra pedig ellapult s a nem várt lökés egész megtántoritotta s annyira megijesztette, hogy a mosolygó fő­hadnagy kérdéseire, torkán akadván a szó, felelni nem tudott. A főhadnagy ott hagyta a megvörösö dött feldagadt orral bíbelődő dobost és elő­hivatta a kürtöst, hogy a karácsonyfa teljes készen létét kürtszóval tudtúl adja a ka­szárnyának. A „vigyázz" és „előre" kürtjel elhang­zása után a kantinban gyülekezett tisztikar és néhány családtag elindúlt azon szoba felé, hol a karácsonyfa fel volt állítva. A tisztikár élén a parancsnok ment mindenki által kedvelt családjával. Az alezredesné — mint a bakák mon­dogattak — jó lelkű teremtés volt, ki férje alárendeltjeire édes anyai szivvel gondolt. Ha a nőtlen tiszturak, sőt sokszor a legeny­ség közül is valaki beteg volt és az tudo­mására jutott; azonnal küldötte számára az enyhitő eledeleket, befőttet satbbit, elan­nyira, hogy némelyik baka ezért is szivesen lett volna hosszú ideig beteg. Két szép lányát meg épen bálványozta még az ifjú ludovi­kás is, ki a menet végén a fölött gondo­kozott, vájjon a bakáék karácsonyfája ha­sonlit-e ahhoz, melyet nekik állítottak a Ludovikában. A mint a társaság belépett a szobába, mindenki meglepetten nézte a szépen fel­díszített karácsonyfát, sorra néztek minden tárgyat, a mi az örökölt fa ágacskáira volt felakasztva. Bámulta mindenki a rendező ügyessé­gét, a ki a tisztikar által összeadott néhány forinton oly gazdagon díszített karácsonyfát teremtett és nem is egyet, hanem kettőt. Két karácsonyfa volt felállítva, egyik a legénység, másik a tisztikar számára. A parancsnok kifejezvén elismerését az ügyes díszítésért, jelt adott, hogy az ünne­pély kezdetét veheti; mire az őrmester a másik szobában várakozó legénységet a ka­rácsonyfát rejtegető szobába vezette. Nagy volt az álmélkodás a bakák ré­széről, kik ilyesfélét bizony nem láttak soha. A mint a legénység a részére kijelölt helyen felállott, a parancsnok pár szóval jelezte a karácsonyfa felállításának jelentő­ségét. „A szeretetnek, a békének jele ez — mondá, — szeressétek egymást, legyetek egymás iránt jó bajtársak, a kik a veszély­ben nem hagyják el egymást; békében él­jetek egymással mint katona és majdan mint polgár, ha különböző nyelven beszél­tek is; mert mindnyájan a Király Ő Fel­ségének és a hazának szolgáltok. Teljesít-

Next

/
Oldalképek
Tartalom