Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-11-26 / 49. szám

számunkban már hoztuk. S ennek a súlya annál inkább is nagyobb, mivel e névsorban benne van a röpiratszerző munkásainak neve is. Hogy egy város vagy község lakosai egy részének kereset-forrását megakarjuk védelmezni a monopolizáló törekvések ellen, az nagyon is közügy. Ha éz nem az, akkor mi az a közügy ? Talán egyes vállalkozók boldogulását támogatni annyi szegény | ember rovására, akik maguk is szeretnek dolgozni és szeretnének szerezni is valamit ? Hát a szabad verseny világában éppen ezek legyenek kizárva a térről? Íme ! Alkotunk hitelszövetkezeteket, amelyek egyes kereskedők anyagi magánérdekeit sértik és uemcsak hogy nem szólalnak föl ellene, hanem a törvényhozás bölcs és humánus intézkedése is védelmezi és kivételes módon támogatja is az ily jogos társadalmi törekvéseket. S miért ? Mert a nagy versenyben a szegényeket, az erős versenyre képt eleneket nem szabad árván hagyni. Pedig ez a hitelszövetkezet idegen dolog s népünknek még sokáig kell vele megbarátkozni úgy, hogy boldogulását találja benne ; — s mégis, mert a társadalom egyeseinek oltalmat nyújt s a megélhetését a szegényebbnek is megkönnyíteni akarja, védjük, helyeseljük. Nem annál jobban kell-e ápolgatnunk és teljes erővel oltalmaznunk az oly szövetkezetet, amelyet maga a népünk talál ki, hogy némi hasznot nyújtó munkához jusson ? A pápai fuvarosok szövetkezetbe állva kérnek nagyobb munkát, s ezt annál inkább kérhetik, mert jutányos árat szabnak s már több nagyobb építkezésnél megállják helyöket, — tehát minden föltétel és előleges biztosíték meg van bennök; — és mégis elesnek a munkától, de főkép annak igazi hasznától. Hát ne pártoljuk a közügy szempontjából ezen embereket? Hát egy egész iparág becsületes törekvő szegényebb elemeit a sajtó hagyja elpusztulni, s tétlenül nézze Amerikába való kivándorlásukat? Hisz Veszprém megye egyes, azelőtt virágzó községeiből, hallomásunk szerint, éppen ilyen bajok miatt veszik sokan kezekbe a vándorbotot és vitorláznak a boldogabbnak hitt Amerika felé. Ne tanítsa a röpirat szerzője lapunkat a közügyre, mert éppen az volna a piszkos magánérdek szolgálata és az történnék a sajtó tisztességének rovására, ha egyes mindent maguknak megszerezni akaró vállalatokért mellőzve, szó nélkül hagynók annyi szegény, becsületesen dolgozni óhajtó és egy kis szerzeményre vágyódó ember-, s polgártársainkat. Nem vádoljuk mi ezzel a röpirat szerzőjét, hogy ö kapja meg a munkákat, mert végre is nem tőle, hanem a munkaadótól függ. Hanem igenis, az illetékes tényezők figyelmét hívjuk fel arra, hogy tekintélyével és befolyásával hasson oda, hogy legalább a középületek és közmunkák végzésénél nyerhessen hasznot is nyújtó foglalkozást az a józanul gondolkodó és munkaszövetkezetet önkényt alkotó szegényebb nép is. A műépítész úr őszinte nyilatkozata bevallja, hogy a röpirat szerzőjét a munkával megbízta, „miután több oldalról mint teljesen megbízható szállítót ajánlották. Továbbá a nyilatkozat szerint a műépítész úr mikor Pápára jött nem is ismerte a röpirat szerzőjét és mégis a saját lakására ment, fölajánlotta neki amunkát. Hisz lapunk sem más czélból fogadta el a nehezményezett czikket, mint azért, hogy azoknak a szegény fuvarosoknak is legyen olyan több oldalról jövő ajánlójuk, mint a röpirat szerzőjének volt és van. Mert megérdemlik, amit eléggé bizonyít a honvédkaszárnya és a ref. főiskola fölépítése is, ahol őket alkalmazták. Ha pedig nincs ezen derék embereknek ajánlójuk, akkor ne csodálja senki, ha humanitásból és a közügyből a sajtó veszi pártfogásába és ajánlja őket. Ez a sajtó hivatása s a vezérczikkbe való théma. Még akkor is az, ha a röpirat szerzője, BUlitz Ferencz úr, százszor tagadja is és ezerszer fogja ránk, hogy mi vizet prédikálunk és bort iszunk. Hogy mily igazat mondott e nagy állításában, legjobban czáfol rá saját munkásainak lapunk részére mondott köszönete s helyeslő nyilatkozata. De nem vesződünk többet e dologgal, mert tudjuk, hogy amely védekezésnek, mint a röpiratnak is, az oknélkíili gorombaságok halmaza az ereje, azt nem csupán a mi lapunk, hanem egyetlen józan, igazságos és nemes gondolkozású lélek sem fogadja be. Szerkesztőség. Meglehetünk-e elégedve ? A „Pápai Lapok" elég hangzatosan tárgyalja a katonai „átvonulási szállásdíj "-ra vonatkozó ügyünket. Es el van benne mondva, hogy járulékainkat megkapjuk, — (majd meglássuk miként?) — De nagyon kellemesen hangzik ezekből polgármester urnák a tanács nevében tett azon nyilatkozata is, mely szerint jogos követelésünk miatt e lapokban elmondott „jogos" panaszunkat „rágalom "-nak nevezi! Nohát ezek után joggal elmondhatjuk, mindazokkal együtt, kik „jogos" panaszunk tényállását és a magyar büntető törvénykönyvnek a rágalmazásra vonatkozó rendelkezéseit ismerik, hogy fent idézett kifejezés még nagyon korai — és csak mekokolatlan vakmerő bátorság és arra enged mindnyájunkat következtetni, hogy az intéző körök „tusolni" akarnak. Azt kérdezzük most már, ismerik-e hivatásukat és hivatásukkal járó kötelességüket azok a közhivatalnokok, a kik ilyen ügyben még az ügy teljes elintézése előtt igy beszélnek ? S mi lett volna első és elengedhetlen szent kötelességünk akkor mindjárt, midőn jogos panaszunk a sajtó utján először napvilágot látott ? (pedig ezen panaszt sokkal előbb ismerték, azt a sajtó ismertette ?) Kérdezzük : tisztában vannak-e ezen urak azzal, hogy őket a nép választja és fizeti ? tudják-e hogy nem a nép van ő érettük, hanem ők vannak a népért ? Tudják-e mi a kötelességük, ha a nép — tehát a mi érdekünk ily „gyalázatos* módon megsértetik? Panaszos ügyünk intézését illetőleg — az eddig tapasztaltak után azt mondhatjuk nem ! nem pedig azért, mert ha mindezeket tudnák, akkor az ügy elintézése körül — nem kerüldőznék a dolgot mint a macska a forró kását! hanem igyekeztek volna azonnal, kötelességszerűen és igazsághoz hűen, a város adófizető polgárainak teljes megelégedésre és megnyugtatására az ügyet helyesen elintézni! De nem ezt látjuk fenthivatott hivatalos közlemény nyomán az eddig történtekből, hanem tusolási szinezetet, mely eljárást hathatósan igyekeznek támogatni a pártérdek és az önhaszonlesés hű szolgái, — kiknek a saját szájuk vallomása szerint sok a „félteni valójuk," no meg a hízelgők és talpnyalók serege, kik mind igen jó szekértolói a szegény városunkban már egészen Pasaként működő „kortes uralom"-nak ! Igazságosságáért egész hazánkban közszeretetben álló nagyméltóságú miniszterelnökünk Makó városához — az ott előlfordult bajok miatt intézett nagybecsű levelében világosan és félreérthetetlenül kimondja, hogy a bajok miatt nem csak a város elöljárósága és képviselőtestülete, de maga a nép mint választó polgár is hibás. És igaza volt, mert miért választ be a képviselőtestületbe oly egyéneket és a hivatalokba oly hivatalnokokat, kik a nép érdekeivel nem törődnek? csak egyedül a saját jólétük megteremtésén munkálkodnak, s ha czéljukat elérték — az ily fajta urak — nem törődve semmivel s csak a megszerzett jólét puha párnáin pihennek. Miránk is nagyon ránk illik ez az általánosan ismert miniszteri leirat, nem tagadjuk, mert látjuk, hogy jelen ügyünk intézésénél vajmi kevés azon választottjaink száma, kik igazságos és jogos ügyünkkel nem törődnek, pedig elég szép számban vannak általunk beválasztva a képviselőtestületbe, de hát ezek jó nagy részének sok a „félteni való "-ja, szólni nem mernek, vagy nem akarnak, ha még oly igazuk van is. Hát nekünk választó polgároknak nincs félteni valónk? velünk ő miattuk történhetik elég jogtalanság? Mert hiszen mi csak vá-